2017. január 7., szombat

Tényleg Közellenség?

Van-e  ÉLET  az ürülék  NÉLKÜL  … hosszútávon?

Aki látott már valaha aszfalton kívül egyebet – mondjuk: kirándult a vadonban, ahol a vadak korlátozás nélkül és akadály-mentesítve szarnak, utóvéd-jellegű takarító-brigádtól nem háborítva; vagy észlelt földművest amint visszahordta állatai trágyáját arra a földdarabra amely az etetésükhöz valót megtermette – annak lehet némi homályos elképzelése arról, hogy az ürülék nem teljesen felesleges. Ha netán filozofikusabb alkat (pláne ha némi természet-tudománnyal rokonítható tudást is elsajátított), akár eljuthat odáig is, hogy mindez a Természet része.
Azután – végtére az intenzív gondolkodás is átmozgatja a beleket – kislattyog a klotyóra, s ivóvízzel leöblítve szarát már nem is gondol afelől, hogy „küldeménye”, a csöveken megtett hosszú, kényszerű utazást követően már tényleg nem üdén érkezik meg arra az állomásra, melynek kikiáltott rendeltetése nem más, mint hogy ezt a bűzös anyagot írmagig megsemmisítse. Merthogy ott, ugyanez az anyag már „közellenség”.

Azt, hogy az imázs érdekében tisztításnak elnevezett tökéletlen hadakozással 1 vélt közellenségből hány új (makacsabb, ellenállóbb) közellenséget produkálnak, itt nem sorolom. Helyette, koncentráljunk a veszteségre: Volt szar, nincs szar, hiányzik-e valakinek?
Nem tudom, hány embernek mondok újat ezzel, de a Földön minden élőlény táplálkozik. Ki ezzel, ki azzal. Nagyon kevés közöttük az, amely kizárólag anorganikumokon is elél. A legtöbbjüknek szerves-anyagra is szüksége van ehhez. Ha most jóváhagyólag elfogadjuk azt a gyakorlatot, hogy a szarunkat (ellentételezett hozzájárulásunkkal = szennyvíz-számla) miszlikbe aprítva szervetlen anyagokká alakítják át, s ez mint rendszer állandósul, akkor egy idő múltán, ám még a Szaraprítási Érdemrendek osztogatása idején, ezen észrevétlen és lebecsült mikro-világban nagyon sok éhező száj lesz, amin semminemű adakozási-hullám nem fog tudni enyhíteni.
Megpróbálom emberközelbe hozni a szindrómát. Tegyük fel, hogy a kaviáros-lazacos-bambuszrügyes-tofus reggeli után (de akkor is, ha az étek csak főtt-kolbász volt mustárral) néhány órával ebédre vágynál; s a mosolygó séf a bifsztek helyett elibéd tálalna egy csésze gőzölgő vizet meg egy márkás palacknyi levegőt, majd jó-étvágyat kívánva magadra hagyna ezekkel. Te meg kanálcsörgetve kiabálnál utána hogy mi a rossebet képzel, hol a Főnök, és ami még eszedbe jut… mindaddig amíg kimerülve éhenhalsz.
Vagy: Kivárod türelemmel azt az időt, míg a csak szervetlen anyagokból építkezni képes mikro-lények a vízből (H2O), a levegőből (CO2, N2, …), a maguk nehézkes, lassúdad módján, más apróbb lények hevenyészett besegítésével, újra-felépítik azokat az aminosavakat (állnak: C, H, O, N, …), amelyekből még némi türelmi idő után előállna az a fehérje, amit bifsztek formájában reméltél a séftől.
Szóval, ahogyan a régi Illés-nóta mondja: „Mondd, TE mit választanál?”
Vagy kissé konkrétabban, hogy átadhasd másoknak is:
„Ezzel kapcsolatban gyakran említem a vízöblítéses vécé ökomérlegét. Az a vízmennyiség, amit egy ilyen vécében egy személy évente elpazarol, elég lenne annak a földdarabnak az öntözésére, amelyik a kérdéses személy élelmét termeli. A szennyvíztisztító által szétrombolt (és nitrát szennyezéssé alakított) a vécéből kijövő szerves biotömeg, elég lenne, megfelelő komposzt formájában, ugyanannak a földdarabnak a trágyázásához. Ebből kézenfekvő az a tény, hogy minden vécét használó személy a bioszférában saját élelmi alapját rombolja szét.
Országh József   [http://www.eautarcie.org/hu/ ]

Dég,       2017. január 7.           Fuggerth Endre