A Környezetvédelmi Törvény Bírálata
Hány
sebből is vérzik
a felmagasztalt Környezetvédelmi Törvény?
Az Alvók Ébredjenek.
A Bújdoklók Reménykedjenek.
TÖRVÉNYMÓDOSÍTÁSom benyújtva.
(Már „csak” a VÁLASZ várat magára.)
Ma, 2018. február 17-én, épp 1 éve hogy benyújtottam:
(A vonatkozó törvény 15 napon belüli reagálást ír elő.) [1]
Máig még vételi visszaigazolást sem kaptam.
|
·
Minden törvénytisztelő honfitársamnak ajánlom az
alanti törvény-elemzést.
·
Már csak azért is hogy tudjuk: mit is tisztelünk oly nagyon.
·
S hogy lássuk: hova
is vezet a feltétel-nélküli tisztelet.
·
Mert hatalmas a törvény-alkotók felelőssége – ám parányi a partikuláris
tudásuk.
·
Az a KÉRDÉS marad: lelkiismeretük van-e?
·
Van-e Nekik ebből annyi, hogy belássák: HIBÁZTAK, s mára
csatlósaikkal együtt csak a maguk-szülte bürokratikus tortúrák önkéntes
végrehajtó pribékjei?
·
S vajon elfogadják-e a
felkínált segítséget a bíráló kezéből?
·
Vagy Elrettentő Kuratívitású Stratégiai Megoldásokban gondolkodnak továbbra is ?
Előzmények:
Országh József Vízönellátó[2]
koncepciójának megismerése és megértése után, annak legfőbb elemeit vidéki
terciámon is (hova 2001-ben kerültem, s
mely üres telken 2005-re feleségemmel együtt házunkat önerőből felépítettük)
bevetve alkalmaztam. (Annál
is inkább, mert a faluban ekkortájt a szennyvízkezelésre vonatkozó elképzeléseknek
még se híre se hamva
nem volt.)
Abszolúte sikerrel. Mint kutató múlttal bíró vegyész[3],
laboratóriumi ellenőrző-mérésekkel is követve, bemérve a víz-kezelő rendszert.
E sikert
szerettem volna tudomására hozni
többeknek, akik aggodalmasan tapogatják körbe (évek hosszú sora óta) a Víz és
annak tisztasága + egyéb vetületei terepét, ám előbbrelépni az istennek sem
tudnak. Efféle, tájékoztató-értelmű levelekkel kopogtattam az MTA, Köztársasági
Elnökünk, a legkülönfélébb Környezetvédelmi és Vízügy-igazgatósági fórumok
ajtaján … HIÁBA.[4]
[A
kezdetekkor olyanokkal, amelyek tartalmilag szinte azonosak a jelen blogon is
fellelhető 2 témával: egyik a „Tisztán-látás” táblázata, a másik az „OVF-jelentés” című írással azonos.
…Mindeközben,
a Törvény szolgáinak álruhájában, háztartásunk ellen veszett támadás indult….
S tart már
a 3. éve.[5] S úgy fest, kollektív kárörvendéssel végleg megfojthatnak
ezek a vérünkön élősködő szolgák – hacsak magát a fojtogató törvényt ki nem
sikerül csavarni a karmaik közül.
Ezért
kerestem már jó ideje a helyet – s
találtam meg tanácstalanságot sugalló széttárt és feltett kezek ellenére is[6]
– ahova „közérdekű javaslat/indítvány”
beterjeszthető, értve ezen akár a regnáló
törvényeket érintőeket is.
[Mindenki figyelmébe tehát: 2013. évi CLXV.
törvény a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről (https://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=a1300165.tv ) 1.§ (5)
bekezdése még arra is módot ad, hogy helytelen címzett esetén az irat az
illetékes helyre továbbítódjék.]
S tettem meg
ezek alapján a bejelentésemet, 2017. február 17-én (tehát: immár kerek 1 éve), az alább olvasható formában.
…Mely mindezidáig válasz, mi több: visszaigazolás nélkül
maradt.
[Míg velem s feleségemmel szemben – azóta is – hol 8 hol 15 napos válaszadási határidőkkel „zakatolnak az események”, ugyanabban az
ügyben.]
N.B.:
·
A
Hivatalnak elküldött levél színkódolását nem írom felül (csak a summázatát).
·
A
bírálat mélyebb tartalma akkor követhető a kívánt alapossággal, ha a
szemügyre-vett tételek mellett ott állnak (párhuzamosító vizsgálatra) a
citált/nevesített paragrafusok szövegrészletei.
Íme, a
Bírálat beterjesztett levele:
--------------------------------------
T
Cím!
Átolvasva 2017.
február 2-i válaszukat, már látom mi a teendőm.
Az alábbiakban meg fogom adni
azokat a Jogszabályi helyeket,
amelyek megváltoztatása már régóta és feltétlenül esedékes, hacsak nem
szándékszik a törvénykezés továbbra is szembemenni a természet-tudományos
alapismeretekkel, ami – ha mélyére hatolunk az ütközési kísérletnek – egyben ellentétes az Alaptörvényben rögzítettekkel
is.
Mielőtt azonban
rátérnék erre, felhívnám becses figyelmüket arra, hogy a Közép-dunántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi
Felügyelőség-től Önökhöz átirányított levelem s annak mellékletei el lettek
postázva még 2 további helyre is, a benne taglaltak súlya okán. S a legkevésbé
számítottam afféle automatizmusra, hogy a bennük bemutatott égető kérdésekre
írt tárgyszerű reflexióim érdektelenek maradnak, s Önök inkább igazodnak a
Hivatal működési területét mereven limitáló keretekhez semmint az országos
problémák megoldását segítően fogadva túllépni azokon.
A módosításra szoruló jogszabályi helyek pontosítása abban a
folytatólagos levelezésben lett volna tárgyszerűen előtárva, melyre már
elküldött levelem zárómondata egyébként utalt.
·
Ha tehát a nagyobbik ügytől itt el kell
tekintsünk, akkor a kisebbik tételre koncentrálok.
[Nevezetesen:
az MTA 2016. júliusában meghirdetett Országos Vízprogramjával szemben (amely X további év borítékolható
elvesztegetését ígéri a megoldások minden garanciája nélkül) az általam
kínált jól-működő elrendezés egy fontos területen],
·
Ez pedig a minden előremutató elgondolást eleve gúzsbakötő törvényi
háttér szükségszerű megváltoztatása. LÁSSUK hát: (betoldás 2018.
febr.10-ről)
A
KÖRNYEZETTERHELÉSI DÍJRÓL szóló 2003. évi LXXXIX. törvényről s paragrafusairól
lesz alább szó:
u.) Megfigyelhető lesz, hogy minden
egyes alább elemzett tétel – így vagy úgy – szembemegy magával a Törvény alap-célkitűzésével,
mely így fogalmaz: „A környezet és természet védelme, terhelésének mérséklése, a
környezethasználóknak a környezet és természet megóvását szolgáló
tevékenységre való ösztönzése,
…”.
Melyet az 1.§-ban
– a félreértések elkerülése érdekében – újra is fogalmaz, ekképpen: „A Törvény célja,
hogy a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII.
törvény (a továbbiakban: Kvt.) 60. §-ának rendelkezéseivel összhangban elősegítse
a környezetbe történő anyag- vagy energiakibocsátás csökkentését, a környezet
és természet megóvása érdekében a leghatékonyabb megoldások alkalmazását,
…”.
Az alaphelyzet
ezidőtájt az, hogy belső morális ösztönzésem
hatására, valamint tudományos kutatói
előéletemtől segítetten, és ebből fakadó tájékozottságomból adódóan is,
olyan víztisztítási módszert valósítok meg falusi telkemen, mely tevékenységgel
maximálisan óvom a
környezetemet, s mely minden tekintetben
felülmúlja a jelenleg legálisan végezhető szennyvíztisztítást. S így az 1.§ szerint, ezt mint a
jelenlegi leghatékonyabbat,
alkalmazni kellene, de mindenképpen elősegítenie, merthogy ez a jelen törvény kimondott célja. Ehelyett – mint az
ellenem immár 2 éve tartó, önkormányzati kezdeményezésű, „talajterhelési-díj”
címkézésű, büntetésekkel fenyegető hajsza, mely indoklásaiban alapvetően
ugyanezen Törvény ilyen-olyan paragrafusaira hivatkozva támaszkodik – az derül
ki, hogy e Törvény „apró-betűi”
·
lehetővé teszik (a megjelölt céllal ellentétben)
·
hogy gátoljanak és büntessenek (a deklarált elősegítés helyett)
·
midőn a romboló-hatású, jelenlegi
technológia felé kibúvót nem hagyó erőszakossággal taszigáló Törvénytől
eltérően támogatatlanul is megvalósítom s alkalmazom a leghatékonyabb (tisztítási) megoldást.
E nyilvánvaló
és szakadék-szerű ellentmondások miatt kellene az EGÉSZ Törvényt mindenestül
átdolgozni. Aligha hihető, hogy javítás vagy toldozás helyére tudná tenni akár
a lényeget is – vagy megszüntetni azt az áldatlan állapotot, hogy általa
üldözhető legyen az akit védeni, segíteni hivatott.
Az alábbiakban – távolról sem teljes-körűen – jelzek dolgokat, melyeket
múlhatatlanul szükségesek előbb megérteni mint nekifogni az átírásnak, de
jelzek olyan konkrétumukat is, ahol abszurditásig menő tévedésekkel kíván
operálni a jelenleg rögzített olvasat.
v.)
A 2.§ a) pontja –
amennyiben az egyedi emberre kívánják alkalmazni (azaz: „aki”, és nem a konzorciumra: „amely”) –
magát az ÉLET folyamatát kísérli meg szankcionálni, anélkül a tudás nélkül,
mely számot adna arról: mi is terheli
a környezetet.
A
„környezetünket” (más-szóval a bioszféra alkotóit) természetes körforgás tartja
fenn. Az élettel együtt-járó folyamatok részeként felveszünk abból anyagokat,
melyeket ha nem bocsátunk rövidesen vissza oda, hát az a környezet bizony
felborul.
Pontosan
effajta borulásokat idéznek elő azok az át nem gondolt civilizációs törekvések,
melyek egyik markáns képviselője a „szennyvíz-tisztító” ipar. [Mely a
szerves-anyagból álló anyagcsere-végtermékeinket nehézkesen és energia-pazarlóan szervetlen-anyaggá
alakítja, durván megszakítva ezáltal
a természeti körfolyamatokat, s számos egyéb problémát idézve ezzel elő. A
körfolyamatok erőszakolt megszakításával extra-terheket
ró a Természetre; az itt használt terminológia szerint tehát a nevezett
tevékenység elsődleges környezetterhelő. Az általa elődidézett komplikációk
eszkalálódása olyan már ismert problémákhoz vezet mint talaj-degradáció
(humusz-szint csökkenés), talajvíz-szennyezés (el-nitrátosodás), felszíni-vizek
eutrofizációja, klímaváltozás. Ezen súlyos következményei ellenére, e romboló
metodikájú szennyvíztisztítás drákói szigorral való terjesztésének lehetünk
tanui, melyhez jelen Törvény (itt-ott karöltve egyéb jogszabályokkal) a mai
formájában szolgálatkészen igazodva asszisztál.]
A Törvénykezés
az-irányú törekvese, hogy a kóros-káros következményeknek megkíséreljen gátat
szabni, kiindulópontként helyeselhető; csakhogy ITT nem érti az alaphelyzetet
sem, melléfog már az alany kijelölésekor, így pedig eredménytelen a célkitűzés,
mégha itt-ott bírságolható is egy-egy eset.
Meg kellene
tehát előbb is érteni, mi több, tudatosodni illene már, hogy az emberi
közösségeknek muszáj visszabocsátaniuk a Természetbe az onnan felvett anyagokat,
mégpedig
abban a formában amely a Természet körforgására a legkisebb terhet rója,
ideértve azt is: melyik kibocsátási mód a leg Természet-hatékonyabb.(Nem
lehet tehát magát a „kibocsátást” a
priori visszaszorítani, még-kevésbé szankcionálni, a kibocsátás mögöttes
tartalmának ismerete nélkül. Ilyen ismeretekre, illetőleg ezek mentén való
diszciplináris szétkülönböztetésekre azonban a legcsekélyebb jel sem utal a
Törvény egész hátralevő részében.) [A megértés elindításához, útbaigazítóul az
alaptudás egy szelete: Ha az egyén nitrogént vesz fel (fehérje formájában,
mondjuk hús fogyasztva), akkor a legjobb törlesztés a Föld számára, ha e
nitrogént még szerves vegyületbe kötötten kapja vissza. (Nem pedig szervetlen
nitráttá oxidálva, terhet róva ezáltal a Természetre, hogy sok-sok lépésen át
dolgozzon míg újra szerves molekulába köti a nitrát nitrogénjét.) S a még
szerves-formában kötött nitrogénvegyületek a
talajban lelnek jó és valódi
otthonra, nem pedig a vízben. (A
talajban jelentősebb „vándorlás” nélkül, az ott-lakó számtalan parányi élőlény
közreműködésével, idővel hasznos humusszá alakulnak – különösen ha
előkomposztált formában kerülnek oda – a felszíni vizek egyensúlyát pedig,
erőteljes szétterjedés mellett, többféle módon is felborítják.)]
Ha e tömör
megfogalmazású példának csupán az utolsó mozzanatára koncentrálunk, azonnal
kiviláglik belőle: mennyire helytelen
praktika a szennyvíztisztító-telepek végvizeinek a felszíni-vizekbe történő nagybani
kibocsátása, szemben a talajba-szivárogtatással
(ami viszont kicsiben igazán
működőképes). A Törvény jelen állapota pedig éppen fordítva szankcionál:
kilogrammokban mérhető folyóba-bocsátás esetén a nagybani telep minimális
összeget tesz a kasszába, míg az ezerszer kisebb kibocsátású (néhány mg/liter)
egyént tisztított vizeinek a talajba-szivárogtatása esetén köbméterenként
1200-3600 forinttal bünteti. Totálisan szembemegy mind a környezet védelmével,
mind az alapvető igazságossággal.
Fent
elmondottakból ugyan világos, hogy magára a környezeti-problémára nem a
törvénykezés fog elsősorban megoldást nyújtani, hanem a körülöttünk működő
valóságot kellene sürgősen és hatékonyan jelentős átalakításra bírni. Ám az
lenne a legrosszabb, ha a Törvények – meg nem értésből vagy kényelmességből –
olyan szolgálatba szegődnek, mely tartósan konzerválni segédkezik a már
bizonyítottan romboló-hatású elrendezéseket. [Ld. pl. összefoglalómat, a Vízügyi szerveink önbevallásairól, az
eredeti levelem mellékleteként. Melyet ennek az alátámasztására véltem
hasznosnak előterjeszteni.]
E
paragrafus-részlet tehát abszolút alkalmatlan arra, hogy például különbséget
tegyen egy a budijában pottyantó egyén és mondjuk a higanyt nagyban a folyóba
kibocsátó konzorcium között. (De valószínű, hogy a konzorcium büntetlenebbül
megússza bármit is csinál, mert bőven jut pénze ügyvédre, s jelen törvény
további passzusai is [ld.: Vízterhelési
díj] mintha az ő tevékenységei irányába lennének sokszorta megengedőbbek.)
Maga az „engedélyhez-kötöttség” sem kellően definiált, illetve jócskán teret ad
a félreértelmezésre: Miután szabadnak megszülettünk, az élet lefolytatásához
már tényleg engedélyekre van szükségünk? Az Élet velejárója (és a Természet
körforgásának rendje) hogy az ember (s állat) ürít. Az ember egyetlen s íratlan
kötelessége, hogy e tevékenységével más embert ne veszélyeztessen. (A
Természetet nem sérti, sőt. Mint ahogyan az állat hasonló tevékenysége sem.)
Azaz, elemi tevékenysége ne lehessen fertőző-forrás. Ha ez-irányba megteszi a
lépéseket (izolált komposztálás: kicsiben alomszék, nagyban alom-átitató telep
indítással – hasonlatosan ahhoz, ami a nagybani állattenyésztés trágyájával is
már évszázados, működő hagyomány), akkor a környezetét a leg-példamutatóbban
„használja”. Mit is kellene számára tehát előírni? Ugye, semmit.
2.§ a) azonban
nem önmaga rövid tartalma miatt vetendő sutba, hanem kielemzett ürességével
rámutat arra, hogy az egész mögöttes
felépítmény helytelen alapokon áll. Azaz: az egész Törvény átírandó, de
előtte töviről-hegyire átgondolandó a fentebb jelzett útbaigazítások mentén
alaposan elmélyedve. Igazán előremutatóan feltehetően csak akkor, ha ebben a
természettudományos összefüggéseket hibátlanul értő is vétójoggal helyet kap.
De sarkalatos hozadék elsősorban abból lenne várható, ha megindulnának végre
azok a változások is, melyek a régóta kárt-kárra halmozó de mindmáig palástolt
hibákkal működő elrendezések felszámolására irányulnának. Nem törvényi erővel,
hanem a tudományos belátás következtében. Ekkortól a vonatkozó törvények is
elférnének egy sör-alátéten.
w.)
2.§ b): csak érintem.
És ha nem tudják megmérni, akkor mi az eset: volt-nincs, megússza?
.) A Vízterhelési díj kapcsán.
A 7.§ (1) szerint a Vízterhelési díj csak azokra vonatkozik
„aki vízjogi
engedélyezés alá tartozó tevékenységet végez”. Kérdés: hogyan jön
efféle tevékenység közelébe nehézfém-kibocsátás? (Ld. 2. melléklet komponenseket soroló táblázata,
valamint 8.§ (1) d)
pontjának körbejáró kitételei.) Vagy talán az ipari-üzemek vízkibocsátói is ide
soroltatnak? Akkor viszont nagyon is szűkös a szankcionálandó komponensek
listája!
Sem a 2. mellékletben feltüntetett (igencsak
szűkös) komponens-lista, sem az ott feltüntetett „díjszabás” mértéke nem
tükrözi azt a fajta szigort, mellyel a Törvény alapcélkitűzése felé irányítaná
eme „vízjogi engedéllyel” vizeinket
nagyban szennyező alanyokat. Szemben azzal az eltökéltséggel, amellyel lecsap
azokra az egyedekre, akik a talaj természetes tisztítóhatására alapozva, és
bizonyosan csak a természet körforgásába beleillő anyagokat bocsátanak ki. De
előbb végigkergeti őket a „vízjogi engedélyeztetés” felesleges ám annál
bürokratikusabb útvesztőin, hogy inkább fejvesztve meneküljenek abba az
erőszakolt csatornázásba, mely annak a szennyvíztisztító-iparnak játszik a
kezére, amelynek a környezetrombolását már megvilágítottuk, de melyet e Törvény
a legkevésbé sem szankcionál.)
Arra hogy ez a diszkrimináció létezik, és mennyire explicit, áll a 10.§. Mely rögzíti, hogy „A közcsatornán
elvezetett, majd felszíni vízbe bocsátott vízterhelő anyag után fizetendő díjat
a szennyvíztisztító telepet, illetve a közüzemi csatornahálózatot működtető
szolgáltató a terhelés arányában áthárítja
a szolgáltatást igénybe vevőkre.” Lefordítom: Ha a
szennyvíztisztító-telep rosszul végzi a saját dolgát, akkor az ebből adódó költségeit
átháríthatja azokra, akiknek egyébként díj ellenében „szolgáltat”. Ez bizony
nem környezetvédelemnek hangzik, hanem inkább a bűnpártolás cinkosságával
rokon.
.) A 11.§ (1) cikkelye megintcsak burkoltan
a csatornarákötésre ösztökél, mely – mint fentebb már érzékletesen
vázoltuk – a lehető legnagyobb környezetterhelésű elrendezésekhez vezet, kik
elkövetői azután a tevékenységük eredménytelenségéből fakadható terheket vissza
is háríthatják a Törvény kényszerének nyomása alatt hozzájuk irányítottakra (ld.
feljebb, 10.§).
E burkolt
ösztökélés a további rendelkezésekkel nyer különös nyomatékot:
·
A szankcionálás messzemenő aránytalansága
kitűnik a mellékletek vonatkozó táblázatainak az összevetéséből. („Vizterhelési-díj” kontra „talajterhelési-díj”; fentebb már
kitértem rá; a mélyebbre tekintő, számokra-fordítható elemzés önállóan is
elvégezhető.)
·
A szankcionálás súlyát megnövelendő, a
közcsatornát (bármilyen meggondolás alapján) kiiktatni igyekvők
bevallás-kötelezettségének tartalmát átsorolja
e Törvény az adónemek kategóriájába (25.§). Ezzel növeli a bürokráciát, mert emiatt az is
„adózni” kényszerül, akinek egyéb okok miatt nem kellene. De ennél jóval
nagyobb rettegést is előrevetít. Mert az adótörvények teljes szigora vetül
előre mindazokra, akik még a legnagyobb nemtörődömség mellett is jóval kisebb
környezeti kárt okoznak, mint a szennyvíz-ipar képviselői. De azokra is, akik
az önfinanszírozást is vállalva jobb, környezet-kímélőbb megoldások felé
tekintenek, s ezekbe invesztálnak.
·
A szankcionálás messzemenő egyenetlenségéről
pedig az „gondoskodik”, hogy ezen bevallások begyűjtése, értékelése és
ellenőrzése az országos adó-törvények alkalmazásának változó erélyű
irgum-burgumával a helyi önkormányzatok
kezébe tétetett le (24.§).
Ahol a ráció-vezérelte belátás, a sógor-komasági viszonyok, s személyes
ellentétek tág teret kínálnak az eseti kezelésre.
❻.) A megfelelő
paragrafusok gondos összevetésével az is kiderül, hogy szándékosan bújtatott de
tetten-érhető különbségtétel tétetik azok között akik „A levegőterhelési díj, a vízterhelési díj és a
vízjogi engedély hatálya alá tartozó tevékenységhez kapcsolódó talajterhelési
díj befizetése” és akik „A helyi vízgazdálkodási hatósági jogkörbe tartozó
szennyvízelhelyezéshez kapcsolódó talajterhelési díjjal kapcsolatos sajátos
szabályok” hatálya alá esnek.
Az előzőek
ugyanis a nagybani szolgáltatók, akik gyakorlatilag a felszíni vizekbe eregetik
a szennyesüket – tehát valójában a „Vízterhelési
díj” rájuk nézve a mérvadó (ami rendkívüli enyheségű), dacára a jelentős kártételeiknek.
Az utóbbiak pedig azok az egyedek, akik ilyen-olyan okkal de nem
„közcsatornázottak” – s így egyértelműen a (nagyobb tisztítási garanciát és
biztonságot adó) talajra támaszkodnak. Hogy e különbségtétel valós, arra a
legleleplezőbb a már említett, explicite fogalmazó 11.§ (1): „A talajterhelési díjfizetési kötelezettség azt a kibocsátót
terheli, aki a műszakilag rendelkezésre álló közcsatornára
nem köt rá…”. [Azon is a legnagyobb blazírtsággal lépve át, ha
valaki már az előtt megoldotta saját
elfolyó-vizeinek a tisztítását mielőtt a közcsatorna oda később bedübörgött volna.]
Az efféle
erősségű diszkrimináció alatt viszont már igencsak sérül az egyenlő elbírálás,
ami viszont az Alapjogokkal van
kibékíthetetlen konfliktusban.
Ha ehhez még
azt is hozzávesszük, hogy a központosított szennyvíztisztító-telepek s az
ezeket kiszolgáló csatorna-rendszer közpénzből (mely az adózók
forintjaiból gyűlik) épülve élvezi mindazt a mentességet amit az egyedi
adózónak nem ad meg e Törvény (bár ő a saját zsebéből fedezi
szennyvíz-kezelési elgondolásait), akkor ez a diszkrimináció már tarthatatlanul
hátrányos helyzetet teremt az egyén számára.
Megemlítem még itt azt a tudományos bukfencet is, amelyet abbeli
erőlködésükben rögzítettek írásba a Törvényt kodifikálók, hogy
szétkülönböztessék a „vízhasználatot” a „talajterheléstől”. Ha a „talajterhelés” bizonyos-mértékű kihatással is van az alatta levő vizekre,
akkor a „vízterhelés” messze-intenzívebb
kihatással van a vele érintkező talajra. S akkor, mi is a teendő?
❼.) Ha pedig,
még mindezek ellenére is vállalja valaki a környezet-tudatosabb, a közös
jövőnket meghatározó környezetünk fokozottabb védelmét, akkor azt ekként keríti
be, és küldi padlóra ez a Törvény:
„11.§ (2) „Nem terheli
díjfizetési kötelezettség azt a kibocsátót, aki külön jogszabályok szerint
egyedi szennyvízelhelyezési kislétesítményt, illetve egyedi szennyvíztisztító
kisberendezést alkalmaz és a kibocsátás közvetlen környezetében a kibocsátó
által létesített megfigyelő objektumban a talajjal kapcsolatban lévő felszín
alatti vízben a kibocsátó által évente vizsgált nitrát-, ammónium-, szulfát-,
kloridtartalom egyik komponens tekintetében sem haladja meg 20%-kal a 2005.
évben, illetve a közcsatorna üzembe helyezését követő hónapban végzett
alapállapot-felmérés keretében mért értékeket.”.
Először is,
mert e mentességet ígérő, negációval kezdődő megfogalmazás valójában nagyobb
költségekbe veri a benne felsorolt kívánalmak teljesítésével, mintha rákötött
volna a közcsatornára. Pedig, az esetek zömében, már az egyedi kislétesítményt
is önzsebből finanszírozta.
S ha ezek
teljesítésében vitája lenne, akkor életbe-lép a 24.§ (az önkormányzati „szabad-kezdeményezés”),
szükség esetén a 25.§
(s az adóügyek nagyon komolyak tudnak lenni) minden dörgedelmével.
S ha nem hatna
mindez az érintettre elég bénítóan, akkor derülhetnénk is akár azokon a
botrányos otrombaságokon, ahogyan a Törvény megfogalmazói keresztüllépnek a
legelemibb tudásanyagon is, melyekre már korábban így próbáltam felhívni a
figyelmet:
a) mérni kell a szulfátot is mint szennyezőt,
Az
alapműveltségtől sem állnak túlságosan távol az alábbiak:
–
A szulfát kőzetalkotó komponens. (Azaz: akár több, akár kevesebb van belőle a
talajban, nem szennyező.)
–
Kommunális kibocsátású vizekben gyakorlatilag nincs jelen (nitrogént és
foszfort ürít az ember).
–
Ha valami úton-módon mégis szulfát kerülne e vizekbe, a Magyarországon zömmel
meszes talajok CaCO3 tartalmával azonnal reakcióba lép és
oldhatatlan CaSO4-vé alakul, s mint kőzet lesz jelen, készenlétben a
növények számára tápanyagforrásul.
b)
„…a kibocsátó
által létesített megfigyelő objektumban a talajjal kapcsolatban levő felszín
alatti vízben…” végzendők a mérések,
Melyek
kapcsán érdemes lenne figyelemmel lenni a tényre, hogy a talajvíz mozog. Így, ezen általunk nem befolyásolható mozgás
következtében, egy szennyező alany tiszta vizsgálati lapot mutathat fel, míg az
alóla elvándorló szennyezettebb vizekből származó mérési eredmények egy
arrébb-lakó vétlent sújthatnak.
Arról
nem is beszélve, hogy a „megfigyelő objektum”-nak
eufemizált értelmetlenség helyett magát a kibocsátott víz minőségét lenne
célszerű a vizsgálat tárgyául megjelölni. (Mint ahogyan ez a központosított
szennyvíztisztító-telepek kimenő-vizeinél is bevett szokás.)
A
hab a tortán az, hogy egy ilyesfajta objektumokkal
megtűzdelt talajvíz hasonlatos ahhoz az emberhez, akiből mindenféle csövek
lógnak ki és szondák vezetnek befele: ezek sem nem az egészség tükrei, sem nem
ugyanennek a biztosítékai, hosszútávon. (A középutas óvatosság olvasható ki
abból is, hogy Gétyén – ahol Kormány-projekttel valósult meg hogy a
teljes község minden ingatlanján egyedi kisberendezés tisztítja a háztartás
elfolyó-vizeit – is mindössze 3 db ilyen objektumot terveztek.)
c)
a szankciók alól mentesítő normatív értékekre nézve „…egyik komponens tekintetében sem haladja meg
20%-kal a 2005. évben, illetve a közcsatorna üzembe helyezését követő hónapban
végzett alapállapot felmérés keretében mért értékeket.”
Mint
b) alatt rámutattam, a talajvíz mozog. De az is tudvalevő róla hogy
szintje is változik; amivel együttjár töményedése illetőleg hígulása is a benne
oldott komponensekre nézve. S mivel e változásokat évente, sőt évszakonta
változó és esetleges természeti faktorok idézik elő zömmel, így rendkívül
esetleges, önkényes, és kifogásolható egy ilyesfajta, karosszékből-vezérelt,
fiktív referenciapont kijelölése.
Megintcsak
azt kell felismerni, hogy a kibocsátott víz paraméterei
könnyűszerrel megfoghatók; ebből az irányból kellene közelíteni.
(Privát véleményem szerint, amúgy a 20%-nyi megengedett rombolás is sok – a „fenntartható környezet” [Æ
Áder úr megfogalmazása] jegyében
is – kiváltképp ha van metodika mellyel ez is kiküszöbölhető; s melyen
magam is dolgozom.
Mindezek alapján
természetes a konklúzió: egy ilyesfajta jogszabályt nem alkalmazni kell, hanem
eltörölni, helyesbíteni, értelmesre változtatni. Erre irányuló támogató
erőfeszítést bármely irányból köszönettel vennék. Első lépésként felvethető
lenne, milyen végzettséggel illetve kompetenciával bírtak fenti passzus
létrehozói, merthogy az általános gimnáziumi tananyag valamint a józan ész
logikája birtokában nem csusszanhat meg annyira az értelem, hogy efféle
bődületesen értelmetlen dolgokat halálos komolysággal kötelező erejű törvénybe
merevítsen.
----------------------------------------
Az
előzőekben elősoroltatott többrendbeli visszásság, mely vegyesen
tartalmazza
·
a megjelölt céllal való szembe-menetelést
·
és az érintettek közötti többszintű tarthatatlan diszkriminációt,
·
mely cinkos lehet a bűnpártolásban
·
és melegágya a szükségtelen és egészségtelen bürokratizmusnak,
·
mely teret ád az eltérő elbírálásokra
·
és felrúgja a közteherviselésbe vetett igazságérzetet,
·
mely megfojtja az egyén jobbító kezdeményezését
·
és alapvető ellentmondásban van szinte mindenütt azzal amit szabályozni
kíván,
·
s tetézi ezt azzal hogy a legelemibb tudásra is fittyet-hány.
Mindez több mint elegendő e
Törvény jelen tartalmának teljes megsemmisítésére.
S hogy milyen
tartalom töltse be majd ezt az űrt, úgy hogy az a valódi környezetvédelem
irányába hasson, fentebb már elejtettem megjegyzéseket.
Dég, 2017. február 8. dr. Fuggerth Endre
=
= = =
= = =
= = = =
Észleli-e
még Valaki – így közel másfélszáz-oldal távlatából – a tiszta,
egyértelmű, vitathatatlan, 2014 januárjában tömören megfogalmazott stációt?
„Működőképes társadalmat csak úgy tudok elképzelni hogy a Természet törvényeinek alávetve és
ahhoz igazodva szüli az emberiség a vonatkozó törvényeket – nem pedig fordítva.”
[7]
(Alapok)
Itt pedig, a végén –
ennyi sorolt mondandóval a hátam megett – most kérvényeznem kell hogy fordítsák már végre felém jóságos arcukat,
és hallgassák meg ide-lentről a hangomat ?
E felborult rend: a
Jogrendbe merevedő, rajtunk élősködő és minden vonatkozásában egyre csak hízó,
Természet-ellenes alakulat – melynek izmosodása minden nappal tetten-érhető –
nemsokára torokgyíkként fogja megfojtani a Társadalmat.
Nem kizárt, hogy lesz ennek
kapcsán még mondandóm.
És nem biztos
hogy kivárok vele egy újabb évfordulót.
Kelt 1 év múltával.
Míg arra várunk hogy a Törvény nehézkes monstruma észlelje,
- · hogy „benne féreg rág”,
- · hogy hibás talapzatról diktál,
- · hogy szembemegy az elemi értékekkel és a Természet megkerülhetetlen törvényeivel,
- · s ezek korrigálására végre lépésekre szánja el magát,
addig megvilágítok még KÉT fontos tételt. Bár ezek a mondandóim
sorai között eddig is ott voltak, s érintőleges utalást is kaptak több helyütt,
ám fontosságuk kiemelése és aláhúzása az eddigi levelezéseim tapasztalataiból
leszűrhetően mind világosabbá vált.
Az egyik tétel[8]
azt járja körbe részletesebben, hogy a kaka
növényi-hulladékkal takarása
- · miként szolgálja a leghatékonyabban az elemi védelmünket a folyamatosan nekünk szegezett és fejünkre olvasott fertőzési veszélyektől,
- · miként teszi komfortossá azt ami nélküle nem lenne az,
- · s miként hat építőleg magára a Természetre, s szolgálja ezáltal jobban mint bármiféle takarás-nélküli verzió.
A másik tétel[9]
azt tárja fel, hogy az alomszéktől eltérő elvű egyéb elrendezések (melyeket a zöld szem-megnyugtató színét
zarándok-gúnyaként magukra-öltők átgondolatlanul proponálnak) vajon mitől
is rosszak. Lekaparom a két legelterjedtebb
tolakodó alternatíváról a hamis mázt, hogy kivillanjon alóla minden
figyelmes olvasó számára a nyilvánvaló áltatás és csalás.
Melyek megírása
s közzététele után – ha megszűnnék a reám
súlyosbodó fentebb is jelzett törvényi nyomás, s erőim ezáltal másra is koncentrálhatnám
– kibontani szándékozom a Vízönellátó
koncepció azon szálát is, melyre eddig a legkevesebb érdemi figyelem jutott. Ez
pedig nem kisebb terület mint a klímaváltozás problémája. Mellyel Országh
professzor átfogó-ívű munkája nem riogat, nem találgat: a szabályozás
lehetőségét tárja elénk. Fizikailag kivitelezhetően. (Mindössze társadalmi s globalizációs akadályok várnának megoldásra. De
ez – lássuk be – már nem vegyészi feladat.)
Dég, 2018. február 17. Fuggerth Endre
[1]
Bizonyítékul:
[2]
VÍZÖNELLÁTÓ: Hogyan függetleníthetjük magunkat a városi vízellátástól és a
szennyvízcsatorna hálózattól? Lépések a klímaváltozás megfékezése felé
[3]
Argentation chromatography of some stilbene derivatives, Endre Fuggerth,
Journal of Chromatography A Volume 169, 1 February 1979, Pages 469-474
Zone gas
chromatography, Endre. Fuggerth, Anal.
Chem., 1989, 61 (14), pp 1478–1485
[4]
Némely megkeresésemre válasz is érkezett. A kiábrándító tartalmakat ld.: Tisztán-látás és 5. és
6.
mellékletei alatt.
[5]
Semmibe véve azt is, hogy törvényi fórumokon még le sem záródott egy ügy: Ennek
ellenére végrehajtási letiltást indított el, s ugyanazon alapokról új, ismételt
büntető-határozattal rukkol elő a „mindenben
jártas” önkormányzati jegyző.
[6]
Többek között a Fejér Megyei
Kormányhivatal Hatósági Főosztályán, ahol kényszerű fellebbezéseim
benyújtásakor próbáltam meg tanácsot kérni: vajon miféle lépés tehető illetőleg
kezdeményezhető ezen irányba.
megjegyzés írása: (kattintson a linkre)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése