T/Örvény

A  Környezetvédelmi  Törvény  Bírálata

Hány sebből is vérzik
a felmagasztalt Környezetvédelmi Törvény?

Az Alvók Ébredjenek.
A Bújdoklók Reménykedjenek.
TÖRVÉNYMÓDOSÍTÁSom benyújtva.
(Már „csak” a VÁLASZ várat magára.)

Ma, 2018. február 17-én, épp 1 éve hogy benyújtottam:
(A vonatkozó törvény 15 napon belüli reagálást ír elő.) [1]
Máig még vételi visszaigazolást sem kaptam.

·    Minden törvénytisztelő honfitársamnak ajánlom az alanti törvény-elemzést.
·    Már csak azért is hogy tudjuk: mit is tisztelünk oly nagyon.
·    S hogy lássuk: hova is vezet a feltétel-nélküli tisztelet.

·    Mert hatalmas a törvény-alkotók felelőssége – ám parányi a partikuláris tudásuk.
·    Az a KÉRDÉS marad: lelkiismeretük van-e?
·    Van-e Nekik ebből annyi, hogy belássák: HIBÁZTAK, s mára csatlósaikkal együtt csak a maguk-szülte bürokratikus tortúrák önkéntes végrehajtó pribékjei?

·    S vajon elfogadják-e a felkínált segítséget a bíráló kezéből?
·    Vagy  Elrettentő  Kuratívitású  Stratégiai  Megoldásokban  gondolkodnak továbbra is ?


Előzmények:
Országh József Vízönellátó[2] koncepciójának megismerése és megértése után, annak legfőbb elemeit vidéki terciámon is (hova 2001-ben kerültem, s mely üres telken 2005-re feleségemmel együtt házunkat önerőből felépítettük) bevetve alkalmaztam. (Annál is inkább, mert a faluban ekkortájt a szennyvízkezelésre vonatkozó elképzeléseknek még se híre se hamva nem volt.)
Abszolúte sikerrel. Mint kutató múlttal bíró vegyész[3], laboratóriumi ellenőrző-mérésekkel is követve, bemérve a víz-kezelő rendszert.
E sikert szerettem volna tudomására hozni többeknek, akik aggodalmasan tapogatják körbe (évek hosszú sora óta) a Víz és annak tisztasága + egyéb vetületei terepét, ám előbbrelépni az istennek sem tudnak. Efféle, tájékoztató-értelmű levelekkel kopogtattam az MTA, Köztársasági Elnökünk, a legkülönfélébb Környezetvédelmi és Vízügy-igazgatósági fórumok ajtaján … HIÁBA.[4]
[A kezdetekkor olyanokkal, amelyek tartalmilag szinte azonosak a jelen blogon is fellelhető 2 témával: egyik a „Tisztán-látás” táblázata, a másik az „OVF-jelentés” című írással azonos.
…Mindeközben, a Törvény szolgáinak álruhájában, háztartásunk ellen veszett támadás indult….
S tart már a 3. éve.[5] S úgy fest, kollektív kárörvendéssel végleg megfojthatnak ezek a vérünkön élősködő szolgák – hacsak magát a fojtogató törvényt ki nem sikerül csavarni a karmaik közül.
Ezért kerestem már jó ideje a helyet – s találtam meg tanácstalanságot sugalló széttárt és feltett kezek ellenére is[6] – ahova „közérdekű javaslat/indítványbeterjeszthető, értve ezen akár a regnáló törvényeket érintőeket is.
[Mindenki figyelmébe tehát: 2013. évi CLXV. törvény a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről (https://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=a1300165.tv ) 1.§ (5) bekezdése még arra is módot ad, hogy helytelen címzett esetén az irat az illetékes helyre továbbítódjék.]
S tettem meg ezek alapján a bejelentésemet, 2017. február 17-én (tehát: immár kerek 1 éve), az alább olvasható formában.
…Mely mindezidáig válasz, mi több: visszaigazolás nélkül maradt.
[Míg velem s feleségemmel szemben – azóta ishol 8 hol 15 napos válaszadási határidőkkel „zakatolnak az események”, ugyanabban  az  ügyben.]

N.B.:
·       A Hivatalnak elküldött levél színkódolását nem írom felül (csak a summázatát).
·       A bírálat mélyebb tartalma akkor követhető a kívánt alapossággal, ha a szemügyre-vett tételek mellett ott állnak (párhuzamosító vizsgálatra) a citált/nevesített paragrafusok szövegrészletei.

Íme, a Bírálat beterjesztett levele:
--------------------------------------


T Cím!
Átolvasva 2017. február 2-i válaszukat, már látom mi a teendőm.
Az alábbiakban meg fogom adni azokat a Jogszabályi helyeket, amelyek megváltoztatása már régóta és feltétlenül esedékes, hacsak nem szándékszik a törvénykezés továbbra is szembemenni a természet-tudományos alapismeretekkel, ami – ha mélyére hatolunk az ütközési kísérletnek – egyben ellentétes az Alaptörvényben rögzítettekkel is.
Mielőtt azonban rátérnék erre, felhívnám becses figyelmüket arra, hogy a Közép-dunántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség-től Önökhöz átirányított levelem s annak mellékletei el lettek postázva még 2 további helyre is, a benne taglaltak súlya okán. S a legkevésbé számítottam afféle automatizmusra, hogy a bennük bemutatott égető kérdésekre írt tárgyszerű reflexióim érdektelenek maradnak, s Önök inkább igazodnak a Hivatal működési területét mereven limitáló keretekhez semmint az országos problémák megoldását segítően fogadva túllépni azokon.
A módosításra szoruló jogszabályi helyek pontosítása abban a folytatólagos levelezésben lett volna tárgyszerűen előtárva, melyre már elküldött levelem zárómondata egyébként utalt.
·       Ha tehát a nagyobbik ügytől itt el kell tekintsünk, akkor a kisebbik tételre koncentrálok.
[Nevezetesen: az MTA 2016. júliusában meghirdetett Országos Vízprogramjával szemben (amely X további év borítékolható elvesztegetését ígéri a megoldások minden garanciája nélkül) az általam kínált jól-működő elrendezés egy fontos területen],
·       Ez pedig a minden előremutató elgondolást eleve gúzsbakötő törvényi háttér szükségszerű megváltoztatása. LÁSSUK hát: (betoldás 2018. febr.10-ről)

A KÖRNYEZETTERHELÉSI DÍJRÓL szóló 2003. évi LXXXIX. törvényről s paragrafusairól lesz alább szó:
u.) Megfigyelhető lesz, hogy minden egyes alább elemzett tétel – így vagy úgy – szembemegy magával a Törvény alap-célkitűzésével, mely így fogalmaz: „A környezet és természet védelme, terhelésének mérséklése, a környezethasználóknak a környezet és természet megóvását szolgáló tevékenységre való ösztönzése, …”.
Melyet az 1.§-ban – a félreértések elkerülése érdekében – újra is fogalmaz, ekképpen: „A Törvény célja, hogy a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Kvt.) 60. §-ának rendelkezéseivel összhangban elősegítse a környezetbe történő anyag- vagy energiakibocsátás csökkentését, a környezet és természet megóvása érdekében a leghatékonyabb megoldások alkalmazását,”.
Az alaphelyzet ezidőtájt az, hogy belső morális ösztönzésem hatására, valamint tudományos kutatói előéletemtől segítetten, és ebből fakadó tájékozottságomból adódóan is, olyan víztisztítási módszert valósítok meg falusi telkemen, mely tevékenységgel maximálisan óvom a környezetemet, s mely minden tekintetben felülmúlja a jelenleg legálisan végezhető szennyvíztisztítást. S így az 1.§ szerint, ezt mint a jelenlegi leghatékonyabbat, alkalmazni kellene, de mindenképpen elősegítenie, merthogy ez a jelen törvény kimondott célja. Ehelyett – mint az ellenem immár 2 éve tartó, önkormányzati kezdeményezésű, „talajterhelési-díj” címkézésű, büntetésekkel fenyegető hajsza, mely indoklásaiban alapvetően ugyanezen Törvény ilyen-olyan paragrafusaira hivatkozva támaszkodik – az derül ki, hogy e Törvény „apró-betűi”
·       lehetővé teszik (a megjelölt céllal ellentétben)
·       hogy gátoljanak és büntessenek (a deklarált elősegítés helyett)
·       midőn a romboló-hatású, jelenlegi technológia felé kibúvót nem hagyó erőszakossággal taszigáló Törvénytől eltérően támogatatlanul is megvalósítom s alkalmazom a leghatékonyabb (tisztítási) megoldást.
E nyilvánvaló és szakadék-szerű ellentmondások miatt kellene az EGÉSZ Törvényt mindenestül átdolgozni. Aligha hihető, hogy javítás vagy toldozás helyére tudná tenni akár a lényeget is – vagy megszüntetni azt az áldatlan állapotot, hogy általa üldözhető legyen az akit védeni, segíteni hivatott.
Az alábbiakban – távolról sem teljes-körűen – jelzek dolgokat, melyeket múlhatatlanul szükségesek előbb megérteni mint nekifogni az átírásnak, de jelzek olyan konkrétumukat is, ahol abszurditásig menő tévedésekkel kíván operálni a jelenleg rögzített olvasat.
v.) A 2.§ a) pontja – amennyiben az egyedi emberre kívánják alkalmazni (azaz: „aki”, és nem a konzorciumra: „amely”) – magát az ÉLET folyamatát kísérli meg szankcionálni, anélkül a tudás nélkül, mely számot adna arról: mi is terheli a környezetet.
A „környezetünket” (más-szóval a bioszféra alkotóit) természetes körforgás tartja fenn. Az élettel együtt-járó folyamatok részeként felveszünk abból anyagokat, melyeket ha nem bocsátunk rövidesen vissza oda, hát az a környezet bizony felborul.
Pontosan effajta borulásokat idéznek elő azok az át nem gondolt civilizációs törekvések, melyek egyik markáns képviselője a „szennyvíz-tisztító” ipar. [Mely a szerves-anyagból álló anyagcsere-végtermékeinket nehézkesen és energia-pazarlóan szervetlen-anyaggá alakítja, durván megszakítva ezáltal a természeti körfolyamatokat, s számos egyéb problémát idézve ezzel elő. A körfolyamatok erőszakolt megszakításával extra-terheket ró a Természetre; az itt használt terminológia szerint tehát a nevezett tevékenység elsődleges környezetterhelő. Az általa elődidézett komplikációk eszkalálódása olyan már ismert problémákhoz vezet mint talaj-degradáció (humusz-szint csökkenés), talajvíz-szennyezés (el-nitrátosodás), felszíni-vizek eutrofizációja, klímaváltozás. Ezen súlyos következményei ellenére, e romboló metodikájú szennyvíztisztítás drákói szigorral való terjesztésének lehetünk tanui, melyhez jelen Törvény (itt-ott karöltve egyéb jogszabályokkal) a mai formájában szolgálatkészen igazodva asszisztál.]
A Törvénykezés az-irányú törekvese, hogy a kóros-káros következményeknek megkíséreljen gátat szabni, kiindulópontként helyeselhető; csakhogy ITT nem érti az alaphelyzetet sem, melléfog már az alany kijelölésekor, így pedig eredménytelen a célkitűzés, mégha itt-ott bírságolható is egy-egy eset.
Meg kellene tehát előbb is érteni, mi több, tudatosodni illene már, hogy az emberi közösségeknek muszáj visszabocsátaniuk a Természetbe az onnan felvett anyagokat, mégpedig abban a formában amely a Természet körforgására a legkisebb terhet rója, ideértve azt is: melyik kibocsátási mód a leg Természet-hatékonyabb.(Nem lehet tehát magát a „kibocsátást” a priori visszaszorítani, még-kevésbé szankcionálni, a kibocsátás mögöttes tartalmának ismerete nélkül. Ilyen ismeretekre, illetőleg ezek mentén való diszciplináris szétkülönböztetésekre azonban a legcsekélyebb jel sem utal a Törvény egész hátralevő részében.) [A megértés elindításához, útbaigazítóul az alaptudás egy szelete: Ha az egyén nitrogént vesz fel (fehérje formájában, mondjuk hús fogyasztva), akkor a legjobb törlesztés a Föld számára, ha e nitrogént még szerves vegyületbe kötötten kapja vissza. (Nem pedig szervetlen nitráttá oxidálva, terhet róva ezáltal a Természetre, hogy sok-sok lépésen át dolgozzon míg újra szerves molekulába köti a nitrát nitrogénjét.) S a még szerves-formában kötött nitrogénvegyületek a talajban lelnek jó és valódi otthonra, nem pedig a vízben. (A talajban jelentősebb „vándorlás” nélkül, az ott-lakó számtalan parányi élőlény közreműködésével, idővel hasznos humusszá alakulnak – különösen ha előkomposztált formában kerülnek oda – a felszíni vizek egyensúlyát pedig, erőteljes szétterjedés mellett, többféle módon is felborítják.)]
Ha e tömör megfogalmazású példának csupán az utolsó mozzanatára koncentrálunk, azonnal kiviláglik belőle: mennyire helytelen praktika a szennyvíztisztító-telepek végvizeinek a felszíni-vizekbe történő nagybani kibocsátása, szemben a talajba-szivárogtatással (ami viszont kicsiben igazán működőképes). A Törvény jelen állapota pedig éppen fordítva szankcionál: kilogrammokban mérhető folyóba-bocsátás esetén a nagybani telep minimális összeget tesz a kasszába, míg az ezerszer kisebb kibocsátású (néhány mg/liter) egyént tisztított vizeinek a talajba-szivárogtatása esetén köbméterenként 1200-3600 forinttal bünteti. Totálisan szembemegy mind a környezet védelmével, mind az alapvető igazságossággal.
Fent elmondottakból ugyan világos, hogy magára a környezeti-problémára nem a törvénykezés fog elsősorban megoldást nyújtani, hanem a körülöttünk működő valóságot kellene sürgősen és hatékonyan jelentős átalakításra bírni. Ám az lenne a legrosszabb, ha a Törvények – meg nem értésből vagy kényelmességből – olyan szolgálatba szegődnek, mely tartósan konzerválni segédkezik a már bizonyítottan romboló-hatású elrendezéseket. [Ld. pl. összefoglalómat, a Vízügyi szerveink önbevallásairól, az eredeti levelem mellékleteként. Melyet ennek az alátámasztására véltem hasznosnak előterjeszteni.]
E paragrafus-részlet tehát abszolút alkalmatlan arra, hogy például különbséget tegyen egy a budijában pottyantó egyén és mondjuk a higanyt nagyban a folyóba kibocsátó konzorcium között. (De valószínű, hogy a konzorcium büntetlenebbül megússza bármit is csinál, mert bőven jut pénze ügyvédre, s jelen törvény további passzusai is [ld.: Vízterhelési díj] mintha az ő tevékenységei irányába lennének sokszorta megengedőbbek.) Maga az „engedélyhez-kötöttség” sem kellően definiált, illetve jócskán teret ad a félreértelmezésre: Miután szabadnak megszülettünk, az élet lefolytatásához már tényleg engedélyekre van szükségünk? Az Élet velejárója (és a Természet körforgásának rendje) hogy az ember (s állat) ürít. Az ember egyetlen s íratlan kötelessége, hogy e tevékenységével más embert ne veszélyeztessen. (A Természetet nem sérti, sőt. Mint ahogyan az állat hasonló tevékenysége sem.) Azaz, elemi tevékenysége ne lehessen fertőző-forrás. Ha ez-irányba megteszi a lépéseket (izolált komposztálás: kicsiben alomszék, nagyban alom-átitató telep indítással – hasonlatosan ahhoz, ami a nagybani állattenyésztés trágyájával is már évszázados, működő hagyomány), akkor a környezetét a leg-példamutatóbban „használja”. Mit is kellene számára tehát előírni? Ugye, semmit.
2.§ a) azonban nem önmaga rövid tartalma miatt vetendő sutba, hanem kielemzett ürességével rámutat arra, hogy az egész mögöttes felépítmény helytelen alapokon áll. Azaz: az egész Törvény átírandó, de előtte töviről-hegyire átgondolandó a fentebb jelzett útbaigazítások mentén alaposan elmélyedve. Igazán előremutatóan feltehetően csak akkor, ha ebben a természettudományos összefüggéseket hibátlanul értő is vétójoggal helyet kap. De sarkalatos hozadék elsősorban abból lenne várható, ha megindulnának végre azok a változások is, melyek a régóta kárt-kárra halmozó de mindmáig palástolt hibákkal működő elrendezések felszámolására irányulnának. Nem törvényi erővel, hanem a tudományos belátás következtében. Ekkortól a vonatkozó törvények is elférnének egy sör-alátéten.
w.) 2.§ b): csak érintem. És ha nem tudják megmérni, akkor mi az eset: volt-nincs, megússza?
.) A Vízterhelési díj kapcsán.
A 7.§ (1) szerint a Vízterhelési díj csak azokra vonatkozik „aki vízjogi engedélyezés alá tartozó tevékenységet végez”. Kérdés: hogyan jön efféle tevékenység közelébe nehézfém-kibocsátás? (Ld. 2. melléklet komponenseket soroló táblázata, valamint 8.§ (1) d) pontjának körbejáró kitételei.) Vagy talán az ipari-üzemek vízkibocsátói is ide soroltatnak? Akkor viszont nagyon is szűkös a szankcionálandó komponensek listája!
Sem a 2. mellékletben feltüntetett (igencsak szűkös) komponens-lista, sem az ott feltüntetett „díjszabás” mértéke nem tükrözi azt a fajta szigort, mellyel a Törvény alapcélkitűzése felé irányítaná eme „vízjogi engedéllyel” vizeinket nagyban szennyező alanyokat. Szemben azzal az eltökéltséggel, amellyel lecsap azokra az egyedekre, akik a talaj természetes tisztítóhatására alapozva, és bizonyosan csak a természet körforgásába beleillő anyagokat bocsátanak ki. De előbb végigkergeti őket a „vízjogi engedélyeztetés” felesleges ám annál bürokratikusabb útvesztőin, hogy inkább fejvesztve meneküljenek abba az erőszakolt csatornázásba, mely annak a szennyvíztisztító-iparnak játszik a kezére, amelynek a környezetrombolását már megvilágítottuk, de melyet e Törvény a legkevésbé sem szankcionál.)
Arra hogy ez a diszkrimináció létezik, és mennyire explicit, áll a 10.§. Mely rögzíti, hogy „A közcsatornán elvezetett, majd felszíni vízbe bocsátott vízterhelő anyag után fizetendő díjat a szennyvíztisztító telepet, illetve a közüzemi csatornahálózatot működtető szolgáltató a terhelés arányában áthárítja a szolgáltatást igénybe vevőkre.” Lefordítom: Ha a szennyvíztisztító-telep rosszul végzi a saját dolgát, akkor az ebből adódó költségeit átháríthatja azokra, akiknek egyébként díj ellenében „szolgáltat”. Ez bizony nem környezetvédelemnek hangzik, hanem inkább a bűnpártolás cinkosságával rokon.
.) A 11.§ (1) cikkelye megintcsak burkoltan a csatornarákötésre ösztökél, mely – mint fentebb már érzékletesen vázoltuk – a lehető legnagyobb környezetterhelésű elrendezésekhez vezet, kik elkövetői azután a tevékenységük eredménytelenségéből fakadható terheket vissza is háríthatják a Törvény kényszerének nyomása alatt hozzájuk irányítottakra (ld. feljebb, 10.§).
E burkolt ösztökélés a további rendelkezésekkel nyer különös nyomatékot:
·       A szankcionálás messzemenő aránytalansága kitűnik a mellékletek vonatkozó táblázatainak az összevetéséből. („Vizterhelési-díj” kontra „talajterhelési-díj”; fentebb már kitértem rá; a mélyebbre tekintő, számokra-fordítható elemzés önállóan is elvégezhető.)
·       A szankcionálás súlyát megnövelendő, a közcsatornát (bármilyen meggondolás alapján) kiiktatni igyekvők bevallás-kötelezettségének tartalmát átsorolja e Törvény az adónemek kategóriájába (25.§). Ezzel növeli a bürokráciát, mert emiatt az is „adózni” kényszerül, akinek egyéb okok miatt nem kellene. De ennél jóval nagyobb rettegést is előrevetít. Mert az adótörvények teljes szigora vetül előre mindazokra, akik még a legnagyobb nemtörődömség mellett is jóval kisebb környezeti kárt okoznak, mint a szennyvíz-ipar képviselői. De azokra is, akik az önfinanszírozást is vállalva jobb, környezet-kímélőbb megoldások felé tekintenek, s ezekbe invesztálnak.
·       A szankcionálás messzemenő egyenetlenségéről pedig az „gondoskodik”, hogy ezen bevallások begyűjtése, értékelése és ellenőrzése az országos adó-törvények alkalmazásának változó erélyű irgum-burgumával a helyi önkormányzatok kezébe tétetett le (24.§). Ahol a ráció-vezérelte belátás, a sógor-komasági viszonyok, s személyes ellentétek tág teret kínálnak az eseti kezelésre.
.) A megfelelő paragrafusok gondos összevetésével az is kiderül, hogy szándékosan bújtatott de tetten-érhető különbségtétel tétetik azok között akik „A levegőterhelési díj, a vízterhelési díj és a vízjogi engedély hatálya alá tartozó tevékenységhez kapcsolódó talajterhelési díj befizetése” és akik „A helyi vízgazdálkodási hatósági jogkörbe tartozó szennyvízelhelyezéshez kapcsolódó talajterhelési díjjal kapcsolatos sajátos szabályok” hatálya alá esnek.
Az előzőek ugyanis a nagybani szolgáltatók, akik gyakorlatilag a felszíni vizekbe eregetik a szennyesüket – tehát valójában a „Vízterhelési díj” rájuk nézve a mérvadó (ami rendkívüli enyheségű), dacára a jelentős kártételeiknek. Az utóbbiak pedig azok az egyedek, akik ilyen-olyan okkal de nem „közcsatornázottak” – s így egyértelműen a (nagyobb tisztítási garanciát és biztonságot adó) talajra támaszkodnak. Hogy e különbségtétel valós, arra a legleleplezőbb a már említett, explicite fogalmazó 11.§ (1): „A talajterhelési díjfizetési kötelezettség azt a kibocsátót terheli, aki a műszakilag rendelkezésre álló közcsatornára nem köt rá”. [Azon is a legnagyobb blazírtsággal lépve át, ha valaki már az előtt megoldotta saját elfolyó-vizeinek a tisztítását mielőtt a közcsatorna oda később bedübörgött volna.]
Az efféle erősségű diszkrimináció alatt viszont már igencsak sérül az egyenlő elbírálás, ami viszont az Alapjogokkal van kibékíthetetlen konfliktusban.
Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy a központosított szennyvíztisztító-telepek s az ezeket kiszolgáló csatorna-rendszer közpénzből (mely az adózók forintjaiból gyűlik) épülve élvezi mindazt a mentességet amit az egyedi adózónak nem ad meg e Törvény (bár ő a saját zsebéből fedezi szennyvíz-kezelési elgondolásait), akkor ez a diszkrimináció már tarthatatlanul hátrányos helyzetet teremt az egyén számára.
Megemlítem még itt azt a tudományos bukfencet is, amelyet abbeli erőlködésükben rögzítettek írásba a Törvényt kodifikálók, hogy szétkülönböztessék a „vízhasználatot” a „talajterheléstől”. Ha a „talajterhelés” bizonyos-mértékű kihatással is van az alatta levő vizekre, akkor a „vízterhelés” messze-intenzívebb kihatással van a vele érintkező talajra. S akkor, mi is a teendő?
.) Ha pedig, még mindezek ellenére is vállalja valaki a környezet-tudatosabb, a közös jövőnket meghatározó környezetünk fokozottabb védelmét, akkor azt ekként keríti be, és küldi padlóra ez a Törvény:
11.§ (2)Nem terheli díjfizetési kötelezettség azt a kibocsátót, aki külön jogszabályok szerint egyedi szennyvízelhelyezési kislétesítményt, illetve egyedi szennyvíztisztító kisberendezést alkalmaz és a kibocsátás közvetlen környezetében a kibocsátó által létesített megfigyelő objektumban a talajjal kapcsolatban lévő felszín alatti vízben a kibocsátó által évente vizsgált nitrát-, ammónium-, szulfát-, kloridtartalom egyik komponens tekintetében sem haladja meg 20%-kal a 2005. évben, illetve a közcsatorna üzembe helyezését követő hónapban végzett alapállapot-felmérés keretében mért értékeket.”.
Először is, mert e mentességet ígérő, negációval kezdődő megfogalmazás valójában nagyobb költségekbe veri a benne felsorolt kívánalmak teljesítésével, mintha rákötött volna a közcsatornára. Pedig, az esetek zömében, már az egyedi kislétesítményt is önzsebből finanszírozta.
S ha ezek teljesítésében vitája lenne, akkor életbe-lép a 24.§ (az önkormányzati „szabad-kezdeményezés”), szükség esetén a 25.§ (s az adóügyek nagyon komolyak tudnak lenni) minden dörgedelmével.
S ha nem hatna mindez az érintettre elég bénítóan, akkor derülhetnénk is akár azokon a botrányos otrombaságokon, ahogyan a Törvény megfogalmazói keresztüllépnek a legelemibb tudásanyagon is, melyekre már korábban így próbáltam felhívni a figyelmet:
a) mérni kell a szulfátot is mint szennyezőt,
Az alapműveltségtől sem állnak túlságosan távol az alábbiak:
– A szulfát kőzetalkotó komponens. (Azaz: akár több, akár kevesebb van belőle a talajban, nem szennyező.)
– Kommunális kibocsátású vizekben gyakorlatilag nincs jelen (nitrogént és foszfort ürít az ember).
– Ha valami úton-módon mégis szulfát kerülne e vizekbe, a Magyarországon zömmel meszes talajok CaCO3 tartalmával azonnal reakcióba lép és oldhatatlan CaSO4-vé alakul, s mint kőzet lesz jelen, készenlétben a növények számára tápanyagforrásul.
b) „…a kibocsátó által létesített megfigyelő objektumban a talajjal kapcsolatban levő felszín alatti vízben…” végzendők a mérések,
Melyek kapcsán érdemes lenne figyelemmel lenni a tényre, hogy a talajvíz mozog. Így, ezen általunk nem befolyásolható mozgás következtében, egy szennyező alany tiszta vizsgálati lapot mutathat fel, míg az alóla elvándorló szennyezettebb vizekből származó mérési eredmények egy arrébb-lakó vétlent sújthatnak.
Arról nem is beszélve, hogy a „megfigyelő objektum”-nak eufemizált értelmetlenség helyett magát a kibocsátott víz minőségét lenne célszerű a vizsgálat tárgyául megjelölni. (Mint ahogyan ez a központosított szennyvíztisztító-telepek kimenő-vizeinél is bevett szokás.)
A hab a tortán az, hogy egy ilyesfajta objektumokkal megtűzdelt talajvíz hasonlatos ahhoz az emberhez, akiből mindenféle csövek lógnak ki és szondák vezetnek befele: ezek sem nem az egészség tükrei, sem nem ugyanennek a biztosítékai, hosszútávon. (A középutas óvatosság olvasható ki abból is, hogy Gétyén – ahol Kormány-projekttel valósult meg hogy a teljes község minden ingatlanján egyedi kisberendezés tisztítja a háztartás elfolyó-vizeit – is mindössze 3 db ilyen objektumot terveztek.)
c) a szankciók alól mentesítő normatív értékekre nézve „…egyik komponens tekintetében sem haladja meg 20%-kal a 2005. évben, illetve a közcsatorna üzembe helyezését követő hónapban végzett alapállapot felmérés keretében mért értékeket.”
Mint b) alatt rámutattam, a talajvíz mozog. De az is tudvalevő róla hogy szintje is változik; amivel együttjár töményedése illetőleg hígulása is a benne oldott komponensekre nézve. S mivel e változásokat évente, sőt évszakonta változó és esetleges természeti faktorok idézik elő zömmel, így rendkívül esetleges, önkényes, és kifogásolható egy ilyesfajta, karosszékből-vezérelt, fiktív referenciapont kijelölése.
Megintcsak azt kell felismerni, hogy a kibocsátott víz paraméterei könnyűszerrel megfoghatók; ebből az irányból kellene közelíteni. (Privát véleményem szerint, amúgy a 20%-nyi megengedett rombolás is sok – a „fenntartható környezet” [Æ Áder úr megfogalmazása] jegyében is – kiváltképp ha van metodika mellyel ez is kiküszöbölhető; s melyen magam is dolgozom.
Mindezek alapján természetes a konklúzió: egy ilyesfajta jogszabályt nem alkalmazni kell, hanem eltörölni, helyesbíteni, értelmesre változtatni. Erre irányuló támogató erőfeszítést bármely irányból köszönettel vennék. Első lépésként felvethető lenne, milyen végzettséggel illetve kompetenciával bírtak fenti passzus létrehozói, merthogy az általános gimnáziumi tananyag valamint a józan ész logikája birtokában nem csusszanhat meg annyira az értelem, hogy efféle bődületesen értelmetlen dolgokat halálos komolysággal kötelező erejű törvénybe merevítsen.
----------------------------------------
Az előzőekben elősoroltatott többrendbeli visszásság, mely vegyesen tartalmazza
·       a megjelölt céllal való szembe-menetelést
·       és az érintettek közötti többszintű tarthatatlan diszkriminációt,
·       mely cinkos lehet a bűnpártolásban
·       és melegágya a szükségtelen és egészségtelen bürokratizmusnak,
·       mely teret ád az eltérő elbírálásokra
·       és felrúgja a közteherviselésbe vetett igazságérzetet,
·       mely megfojtja az egyén jobbító kezdeményezését
·       és alapvető ellentmondásban van szinte mindenütt azzal amit szabályozni kíván,
·       s tetézi ezt azzal hogy a legelemibb tudásra is fittyet-hány.

Mindez  több  mint  elegendő  e Törvény jelen tartalmának teljes megsemmisítésére.
S hogy milyen tartalom töltse be majd ezt az űrt, úgy hogy az a valódi környezetvédelem irányába hasson, fentebb már elejtettem megjegyzéseket.

Dég,       2017. február 8.          dr. Fuggerth Endre

=  =  =  =  =  =  =  =  =  =  =

Észleli-e még Valaki – így közel másfélszáz-oldal távlatából – a tiszta, egyértelmű, vitathatatlan, 2014 januárjában tömören megfogalmazott stációt?
Működőképes társadalmat csak úgy tudok elképzelni hogy a Természet törvényeinek alávetve és ahhoz igazodva szüli az emberiség a vonatkozó törvényeket – nem pedig fordítva.[7] (Alapok)
Itt pedig, a végén – ennyi sorolt mondandóval a hátam megett – most kérvényeznem kell hogy fordítsák már végre felém jóságos arcukat, és hallgassák meg ide-lentről a hangomat ?
E felborult rend: a Jogrendbe merevedő, rajtunk élősködő és minden vonatkozásában egyre csak hízó, Természet-ellenes alakulat – melynek izmosodása minden nappal tetten-érhető – nemsokára torokgyíkként fogja megfojtani a Társadalmat.
Nem kizárt, hogy lesz ennek kapcsán még mondandóm.
És nem biztos hogy kivárok vele egy újabb évfordulót.

Kelt 1 év múltával.


Míg arra várunk hogy a Törvény nehézkes monstruma észlelje,
  • ·       hogy „benne féreg rág”,
  • ·       hogy hibás talapzatról diktál,
  • ·       hogy szembemegy az elemi értékekkel és a Természet megkerülhetetlen törvényeivel,
  • ·       s ezek korrigálására végre lépésekre szánja el magát,

addig megvilágítok még KÉT fontos tételt. Bár ezek a mondandóim sorai között eddig is ott voltak, s érintőleges utalást is kaptak több helyütt, ám fontosságuk kiemelése és aláhúzása az eddigi levelezéseim tapasztalataiból leszűrhetően mind világosabbá vált.

Az egyik tétel[8] azt járja körbe részletesebben, hogy a kaka növényi-hulladékkal takarása
  • ·       miként szolgálja a leghatékonyabban az elemi védelmünket a folyamatosan nekünk szegezett és fejünkre olvasott fertőzési veszélyektől,
  • ·       miként teszi komfortossá azt ami nélküle nem lenne az,
  • ·       s miként hat építőleg magára a Természetre, s szolgálja ezáltal jobban mint bármiféle takarás-nélküli verzió.


A másik tétel[9] azt tárja fel, hogy az alomszéktől eltérő elvű egyéb elrendezések (melyeket a zöld szem-megnyugtató színét zarándok-gúnyaként magukra-öltők átgondolatlanul proponálnak) vajon mitől is rosszak. Lekaparom a két legelterjedtebb tolakodó alternatíváról a hamis mázt, hogy kivillanjon alóla minden figyelmes olvasó számára a nyilvánvaló áltatás és csalás.

Melyek megírása s közzététele után – ha megszűnnék a reám súlyosbodó fentebb is jelzett törvényi nyomás, s erőim ezáltal másra is koncentrálhatnám – kibontani szándékozom a Vízönellátó koncepció azon szálát is, melyre eddig a legkevesebb érdemi figyelem jutott. Ez pedig nem kisebb terület mint a klímaváltozás problémája. Mellyel Országh professzor átfogó-ívű munkája nem riogat, nem találgat: a szabályozás lehetőségét tárja elénk. Fizikailag kivitelezhetően. (Mindössze társadalmi s globalizációs akadályok várnának megoldásra. De ez – lássuk be – már nem vegyészi feladat.)

Dég,       2018. február 17.        Fuggerth Endre



[1] Bizonyítékul:
[2] VÍZÖNELLÁTÓ: Hogyan függetleníthetjük magunkat a városi vízellátástól és a szennyvízcsatorna hálózattól? Lépések a klímaváltozás megfékezése felé
[3] Argentation chromatography of some stilbene derivatives, Endre Fuggerth,
Journal of Chromatography A Volume 169, 1 February 1979, Pages 469-474
Zone gas chromatography, Endre. Fuggerth, Anal. Chem., 1989, 61 (14), pp 1478–1485
[4] Némely megkeresésemre válasz is érkezett. A kiábrándító tartalmakat ld.: Tisztán-látás  és 5. és 6. mellékletei alatt.
[5] Semmibe véve azt is, hogy törvényi fórumokon még le sem záródott egy ügy: Ennek ellenére végrehajtási letiltást indított el, s ugyanazon alapokról új, ismételt büntető-határozattal rukkol elő a „mindenben jártas” önkormányzati jegyző.
[6] Többek között a Fejér Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztályán, ahol kényszerű fellebbezéseim benyújtásakor próbáltam meg tanácsot kérni: vajon miféle lépés tehető illetőleg kezdeményezhető ezen irányba.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése