Eljuthatunk-e
valaha-is a mai nagybani szennyvíztisztító-telepek eszement, eredménytelen,
felesleges, gazdaságtalan, és környezet-romboló technológiájától a
szabadon-gyakorolható, VÍZGAZDA-elvű használtvíz-kezeléshez?
Erre is választ
ad az, ha nyomon-követjük a nagyzolás köntösébe burkolódzó fellengzős ködösítés
szembesítését a részletek valóságával.
„Nem
középiskolás fokon.” – De mégis érthetően.
Hatásfok-os ?Hatás, Fokos!
Hatás = f(OKOS)
Egy
handabanda elemzése: A tudománnyá emelt Semmi leleplezése.
[Ha a kutyabőr
végre a helyére kerülhetne…]
A Tisztítási
Hatásfokról
[ezúttal picit mélyebben]
Máshol már említettem, hogy nem máshonnan mint a Vízügyi Szakemberek állapot-felmérő ÖNBEVALLÁSAIBÓL[1] derül ki feketén-fehéren, hogy a
Szennyvíztisztító-telepeikből
elbocsátott tisztított-vizek
hatására válnak
folyóink lassanként békanyállal borított nyitott szennyvíz-elvezető árokká.
Ekkor röppen el ezen nagyra-hivatott állomány szóvivői ajkairól:
„Nincs más hátra, növelnünk kell a Tisztítási Hatásfokot.”
Mely kijelentésben azonban van
egy ormótlan bökkenő:
Ha ez ilyen egyszerű és kézenfekvő
teendő, miért nem került eddig a látótérbe?
Valamint: kecsegtetnek-e
bármi perspektívák e lózung mögött?
E
negatív-hozamú költői kérdések megválaszolását
követően rámutatok egy elrendezésre, mely LÓZUNG
nélkül is hiba-mentesen működőképes, és LÍZING
nélkül is gazdagítóan eredményes.
a TÉTEL
|
Magaslati
Megvezetés: a „tisztítási hatásfok”
Mind a hazugság mind a félrevezetés leghatékonyabb eladási módszere az, ha tudományosnak
látszó köntösbe bújtatják. E felruházottsággal nemcsak respektust vív ki büntetés helyett, de e burkolat mián a bújtatott rejtegetnivaló sokak előtt örökre megközelíthetetlen, feltáratlan marad.
Ezen általános recept egyik manifesztálódását kívánom alább bemutatni.
A
közcsatornával begyűjtött kommunális szennyvizek zöme jelenleg un.
szennyvíztisztító-telepekre kerül, ahol a mai beavatkozások rendje-módja
szerint az állítólag tündöklően megtisztíttatik, mely diadalmas tevékenység
megörökítésére szakmai mérőszámként bevezettetett ezen berendezések „tisztítási hatásfoka”. Ez, definíció
szerint az alábbi:
a Hamis Pillér
|
H = K/B
Ahol H a tisztítási hatásfok,
B
és K
pedig a tisztítóműbe Bemenő illetve
onnan Kijövő vízáramban ugyanannak
a komponensnek a koncentrációja.
Alap-diszkusszió:
·
Ha nem lenne tisztítás, úgy K=B miatt H=1.
·
Ha viszont K<B, akkor H<1,
azaz van tisztítás.
·
Minél kisebb H értéke 1-nél, annál
magasztalni valóbb a tisztítás hatékonysága. [H=0.1 esetén a „tisztítást” (az eltüntetett 1-0.1=0.9 miatt) 90%-osnak is mondják.]
Látjuk: mindez nem magas-matematika. Mégis: a legtöbb egyszerű ember már
itt keresztet vet, megy inkább a dolgára (van neki), s sóhajtva de fizeti a
csatornadíj-adót.
Pedig, ezen – más területről átlopott – definíció mögött ITT nincs semmi tartalom.
Ez
persze olyannyira erős állítás, hogy bizonyítani illik.
Ezt fogom tenni alább.
a BIZONYÍTÁS
|
I. Kamu a Definíció
Az első totális bukfenc az, hogy a bemenő és a kimenő vizek
alig tartalmaznak azonos komponenseket; azaz, a definíciós egyenlet szinte semmire nem írható fel. Ugyanis, befele kaka +
pisi + mosó-mosdószerek + konyhai ételmaradék úszik a vízben, kifele pedig ezek
bakteriálisan valamint oxidatíve szétroncsolt termékei eveznek ujjongva a
szabadba tovább. Igen
ritka tehát az az érkező „vendég” amely ugyanúgy jön ki mint ahogyan bement.
Hogy ezt a
kozmikus űrt valahogyan kitöltsék, a Vízügyi
Szakemberek kitaláltak néhány fiktív változót, mely „értelmezhető”
a bemenő és a kijövő vizekre egyaránt – megmentve ezáltal e délibáb-szerű
definíciót, s a köz okítására befogni óhajtott „tisztítási hatékonyságot”. Egyik
ilyen főszereplővé avanzsált változó a „kémiai oxidációs igény” (KOI).
Csakhogy, vajon mi tudomány áll e
mögött, és miféle tisztításról ad ez
vajon számot?
Nézzük hát:
Mind a bemenő mind a kimenő vizekben természetesen vannak anyagok
amelyeket tovább lehet oxidálni, ez kétségtelen. Azaz, ebben az értelemben
mindkét vízből vett minta ad bizonyos KOI értéket. Azonban mind a bejövő mind a
kimenő vízmintában más-más komponenseket oxidál a KOI értéket szolgáltató
laboratóriumi mérés, hiszen – mint már említettük – a kétféle vízáram
alapvetően más komponenseket
tartalmaz. Tehát, teljességgel különböző dolgokból kísérelne meg e talányos
változó használható információt levonni. Hasonlattal szólva, az így
nyerhető konklúzió olyas, mint amikor abból próbálna valaki bármit is
kiokoskodni, hogy 2 kg brikett vagy 2 kg paradicsom péppé-darálásához mennyi
energia is kellett – majd ezen okoskodás esszenciájával kívánná megtámogatni konfliktus-elhárítói
érdemeit. Ez lenne a „tudományos” hozadék.
II. Tisztítási micsoda?
A KOI által hordozott tisztítási
információ pedig még ennél is kétségesebb.
Mert ugyan miféle tisztulás hámozható ki vajon ebből:
·
Van a bemenő
vízáramban egy komponens (mely így vagy
úgy oxidálható, mely tehát KOI értéket ad) aminek a veszélyességi
jellemzője egy
bizonyos hatás-irányban adott egységre x (de amely komponens a kimenő vízáramban esetleg meg sem
jelenik),
·
és hogy a kimenő
vízáramban is lehet egy másfajta komponens
(eltérő felépítése ellenére szintén oxidálható, és így [más fajlagos] KOI értéket adó)
mely komponensnek a veszélyességi jellemzője egészen más természetű,
mértéke pedig adott egységre y?
Ha erről
a „tisztítási hatásfok” H-ban
kiszámított értéke BÁRMIT is mond, akkor azt szívesen meghallgatnám,
akárkitől.
És van még jó-egynehány
efféle fiktív változó: lebegő-anyag
mennyiség, BOI, összes-nitrogén, összes-foszfor… – mindegyik a fent
bemutatott mélységes tartalommal, és tartalom-dús hozadékkal.
Néhány
megfogható komponens (mint ammónia,
nitrát, nitrit, foszfát előfordul mind a bemenő mind a kimenő
vízáramban – s
így ezekre H valóban értelmezhető és
mérhető is) menti meg a felépítményt a teljes blamától, s tölti be a
kongó ürességet. Ezek esetében viszont az a valós helyzet, hogy koncentrációik
értékei rendre kisebbek a bejövő vízáramban mint a kimenőben. Ugyanis, majd-minden nitrogén és foszfor
szervesen kötött formában van jelen mikor belép a „tisztító-telepre”, s csak a
roncsoló lebontás és oxidálás során keletkeznek belőlük bőségesen a fentebbi
szervetlen formák, a távozásra-szánt kimenő vízáramban.
Per definíció, ez azt jelenti hogy ezen VALÓDI
komponensekre H>>1.
Ami – ha a
terminológia ez irányban befogadó – jelentős KOSZÍTÁST rögzít.
H tehát – bár (mint
fentebb már láttuk) önmagában sincs értelme – arra lenne hivatott, hogy mint
matematikailag megformulázott állandó, jellemezze az adott
szennyvíztisztító-telep példamutató eredményességét.
Nézzünk most a
mélyére, vajon mennyire állandó ez az „állandó”?
III. Az Állandóság Ködös Mítosza
u
Legyen először az az eset, amikor B
értéke lényegesen nagyobb.
Ekkor borzasztó baj van.
Hatásfok ugyan még csak lenne, de maga a
tisztítómű mintha nem is létezne.
Vázolom miért.
A tisztítómű fix-térfogatú befogadókból áll, s fix
technológiát alkalmaz. A fix térfogat okán tehát, egy adott bemenő-vízáram
esetén, csak ezzel fordítottan arányos időt tölthetnek el a műben a bemenő
vízárammal érkező komponensek, s így az elrendezett technológiai ráhatások is
csak ezen „tartózkodási idő” alatt vezethetnek (bárminő) eredményre.
[Ez
az alapja annak, hogy már a telepek tervezésekor fontos tudni e (terhelési)
paramétereket, s ezek figyelembevételével méretezik mind a műtárgyat mind a
technológiai lépéseit úgy, hogy (a költség-hatékonyság figyelembe-vételével) a
„zászló-lengetésre” okot adható „tisztítás”
~80% legyen. (És ugyanez az alapja annak, hogy egy
adott tisztító-telepre nem lehet „csak úgy” rákötni 1-1 további, újabb lakóövezetet.)
Ehhez a 80%-hoz még hadd tegyek annyit hozzá, hogy amennyiben ez az érték a
tisztítási-mánia és a higiéniai-elvárások közötti versengés eredményének a
mértéke, akkor ez a mutató afféle dicsekvésre elegendő, mint mikor ezen verseny
díjazottja a kitüntetés átvételekor büszkélkedve így nyilatkozik: ő ~80%ban
szobatiszta, hiszen 5 esetből csak 1-szer fossa össze magát.]
Az „eredményt” produkáló folyamatok egyik
legmeghatározóbbja az érkező vízáramba történő oxigén-bevezetés.
Valójában levegőt vezetnek be, mert az kézenfekvően rendelkezésre áll; a tiszta
oxigén rendkívül megdrágítaná a folyamatot. Tudni illik továbbá, hogy az oxigén
nem látványosan vízoldékony valami. Az oxigén vízben való oldékonysága
meglehetősen limitált, s maga a folyamat is lassú, tökéletlen: nem elegendő
hatékonyságú a puszta be-bugyborékoltatás, többoldalú erőfeszítés szükséges
ahhoz, hogy a célnak megfelelő mennyiségű oxigént valóban eljuttassák a bejövő
vízárammal érkező komponensekhez. [Ezen
erőfeszítés mellett le kell nyelni, hogy 1 egységnyi oxigén „célba-éréséhez” 5
egységnyi levegővel kell e mutatványt végrehajtani. Ezt úgy lehetne élet-közelibbé
hozni, mint annak a megélését, mintha valakinek 5 tojás beáldozásával sikerülne
1 tojásnyi rántottát készítenie.]
Mindezen
ismeretekkel gazdagodva, könnyen átláthatók az alábbiak:
·
Nagyobb B érték mellett, és azonos
tartózkodási idő alatt, a változatlan mennyiségű beadagolt oxigén okán
(ui. ez a tartózkodási idővel arányos) a „tisztítási
%” kisebb a deklaráltnál. A fölöslegben beérkező
komponens-mennyiségre ekkor egyszerűen nem jut
oxigén. [Merthogy a
méreten-felüli tervezés közgazdasági értelemben nem kifizetődő, improduktív
létesítményt eredményezne.] Azok tehát „mennek ahogy jöttek”. Amennyiben ez belefér a Vízügyisek tisztítási
elképzeléseibe, akkor ez a vízügyesség fájintosan passzol a jött-ment
kategóriába. [H természetesen már nem állandó!]
·
Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy nagyobb B értékhez akkor is nagyobb
K
érték tartozik ha
netán jut elegendő oxigén (ekkor ugyan H marad az eredeti
értékén, de ennek vonzataként K értéke a nagyobb B-vel tart egyenes arányosságot), akkor világos hogy a
tisztítómű „túlterhelés” esetén nem sokat ér. Ekkor ugyanis – akár jut elegendő
oxigén akár nem – a kilépő K értéke már rég felette van a(z adott komponensre abszolút értékben rögzített) megengedett
kibocsátási értéknek – aminek „tartására” a tisztítómű, mint koncepcionális elmeszülemény, eredetileg megfogant.
·
Tegyük fel, hogy valami csoda folytán mód nyílna
e tisztítóműben a
tartózkodási időt megnövelni, valahogyan. Ekkor
több oxigént lehetne latba-vetni a kedvezőbb végeredmény
érdekében. Hogy ez mennyire lehet sikeres a tisztulásra nézvést, arra inkább
egy köznapi képpel szolgálnék: Ha némi töprengést szentelünk annak, vajon tényleg tiszta vízzé változik-e (ha elég sokáig
rotyogtatják bőséges levegő átvezetése közben) egy tál nem-túl sűrű sárgaborsóleves, akkor az a
fantázia világába röppent.
v
Nézzük hát azt az esetet, mikor a beérkező vízáramban B értéke alacsonyabb.
Tapogassuk meg: háramlik-e ebből – a tisztítóművek
közbeiktatásával – valaminő előny
számunkra?
Ha a
fogyasztási s viselkedési szokásaink változatlanok, akkor kisebb B
érték jobbára azáltal állhat elő, ha lecsap egy zápor. Égi áldás az
aszályos kánikuláink során – melyért hajdan még imádkoztak is. Városokban (de
mára már minden csatornázott porfészekben is) e jótékony, tiszta, várva-várt
esővíz befolyik a kanálisokon keresztül a közcsatorna-hálózatba, mely
eredendően a szennyvíz tova-csörgedeztetésére lett kialakítva… [Mit tehetne egyebet, az „okos” kialakítások
miatt?]
Hagyjuk most a katasztrófa-védelmi aspektust:
hogy a csatorna-rendszer telítődik, s a felszínre kibugyog a friss szar –
melytől a higiéniát magasan meglovagló, kötelező részvételű morbid rendszer
amúgy megóvni ígért bennünket. Vegyük mindössze azt, hogy az eredeti B
koncentráció ezzel többszörösére hígul,
de legyen a hígulás mindössze kétszeres, azaz Bzápor=B/2. A zápor okán azonban
a bejövő vízáram volumene is megkétszereződik Viszont – mint
már említettük – a szennyvíztisztító-telepek befogadó-medencéi fix térfogatúak. Emiatt a
megtisztítandó víz ezekben most csak fele-annyit időzhet. Mivel azonban,
minden kémiai átalakulás (s ez zajlik e
medencékben: akár a mikrobák szívességéből, akár a beadagolt levegő oxigénjétől
kényszerítetten) előrehaladásának mértéke arányos a reakció-idővel, ezért
ha fele-annyi a tisztításra rendelkezésre-álló idő, akkor ezzel arányos a tisztulás
is. Durván véve tehát, a feleakkora bejövő koncentráció alapján várható K/2
helyett, a zápor által felére lecsökkentett tartózkodási idő miatt a kilépő
végkoncentráció ennek a duplája, azaz K. Ezekből:
Hzápor = Kzápor/Bzápor = K/(B/2) = 2*K/B
= 2*H.
Tehát H
megintcsak nem állandó. [Helyénvaló a „tudományos” gyász.]
De még ennél is fájóbb, hogy H éppen akkor romlott mintegy
100%-kal amikor (a hígabb koncentrációban
bemenő szennyezések miatt) a javulás örömhírére készülhetett volna az erre
koccintó pohár.
Ezért van az –
ami szöget üt sokak kobakjába – hogy miért is tiltják az ereszről az esővizet büntetés
terhe alatt a közcsatornába vezetni. Igazából persze a ki nem mondott
elvárás az, hogy ezentúl mindenki ugyanannyi és ugyanolyan szennyvizet produkáljon
(némi konfliktusban
a víz-spórolási kampányok lózungjaival). Hiszen ezen állandósuló
bemenő paraméterekre lett anno megtervezve minden egyes tisztítómű; ugyanis ekkor és csak ekkor nem csalfa a remény,
hogy hozza H hozzávetőleges állandóságával mind a tudományos, mind annak a
Természetre áthárított következményeit.
Hacsak nem adódik valami galiba:
·
Átmeneti áramszünet következtében leáll az
oxigén-bebugyborékoltatás, keverés, stb. (Dől a folyóba a mocsok, ahogyan jött.)
·
A túlsűrűsödő szennyvíz-iszap okoz komplex
problémát ha elfogy a deponációs hely, a felhalmozódó iszap ütemezett
elszállításában előálló zavar miatt.
·
Extrém hidegek esetén e nyitott rendszerekben
végletesen lelassul minden (kémiai) folyamat.[3]
[Jégtörő csónakok bevetéséről a kisebb
egységekben persze bizonyára túlzás lenne beszélni.]
·
Extrém melegek bekövetkeztekor a sok-ezernyi
szimultán-zajló mikrobiális folyamat fajtáinak intenzitása és egymásra-hatása (minőségi és mennyiségi szempontokból is)
felborul.
Ezer szerencse, hogy az előálló galibák minden esetben alaposan és
megnyugtatóan meg vannak magyarázva – amennyiben bekövetkezésük valahogyan egyáltalán
kitudódik.[4]
w
Ennyi keserves csalódás után, nézzük meg azt az esetet is, mikor B értéke úgy alacsonyabb hogy
eközben a vízforgalom is marad a szokásos körüli.
De hogy
diszkussziónkkal érdemleges lépést tegyünk előre, legyen a beérkező víz immár csak „Szürkevíz”. Ezt széles e
világon minden fórum ismeri, kivéve a magyar
jogrendszert. Akiket idehaza eddig e hiátus kötött gúzsba,
azoknak röviden elmondom: ha
a kaka meg a pisi nem megy bele, a többi használtvíz már lényegesen kedvezőbb
tulajdonságú (pl. nem fertőz, stb.). Ezt az anyagcsere-végtermékeinktől
függetlenített elfolyó használtvizet nevezi a fejlődni-kívánó
szakma szürkevíznek. (És Szürkevíz
esetén természetesen áll az is, hogy B értéke eleve alacsonyabb: hiszen
nem került bele a fentnevezett anyagok bőséges szárazanyag-tartalma.)
[A
kaka és a pisi elhelyezéséért és sorsáért pedig nem kell aggódni: olyan
megoldás van kezelésükre, mely az itt taglalt H-dilemmánál milliószorta
értékesebb és időt-állóbb következményekhez vezet. A tájékozódás ebbe az
irányba várhatóan majd akkortól hozhat gyümölcsöt, ha a konok koponyákban is
elegendő világosság gyúl ahhoz, hogy az itt diszkreditált H-t (mizériáival s a javításaira törekvő holdkórossággal egyetemben) a
végleges enyészetbe száműzi.]
Szürkevíz esetén annak
tisztulása csak annyiban érdekes, hogy a benne oldott és lebegő anyagok
viszonylag sok oxigént fogyasztanak az öntisztulásuk előrehaladásának az elején. Így, amennyiben ez adná a
tisztítóműbe érkező betápot, akkor – minden
technológiai folyamatot, oxigén és vegyszer beadagolást LEÁLLÍTVA – pusztán a medencékben eltöltött
tartózkodási idő alatt lezajló öntisztulási folyamatok eredményeként (miáltal az oxigén-igényük is jelentősen
csökken), az amúgysem fertőző víz elbocsátásra kész. [Függetlenül bármiféle H értéktől.] Ebben az
értelemben tehát nem kell nekiveselkedni az országszerte díszelgő, EU nyomására rohamléptekkel felépített
megannyi újdonatúj tisztítómű szétszerelésének, a terület kármentesítésének, és
a követő táj-rehabilitációnak – azonnal.
Szürkevízzel etetve e műveket,
meghibásodás MENTESEN tennék a dolgukat, minimális
felügyeletet igényelve…
Azoknak
az időknek a bekövetkeztéig, amíg a Vízvagyonunk megvédése
körül őgyelgők előtt az alább
körvonalazott elemi tudás is világossá válik:
A közcsatornák kiépítettsége
folytán folyamatosan összegyűjtött Szürkevíz állandóan tetemes mennyisége miatt bármely nagybani
tisztítótelep jobbára csak egy módon képes megszabadulni begyűjtött
terhétől: ha azt a felszíni vízfolyásokba
táplálja. Ezzel az Endlösung-gal már csak 2 kolosszális
hiba van.
·
Az egyik ebből „környezet-borító” hatású: a Szürkevíz még visszamaradó oxigén-igénye,
s az ezzel ekvivalens viszonylagos táplálék-bősége okozza.
·
A másik az ország víz-háztartását érinti.
E vizek folyókba tessékelése a legbiztosabb módszer arra, hogy azokon keresztül
eltávozzanak országunkból, melynek a hosszú-távú víz-egyensúlya ezáltal
mindinkább MÉRLEGHIÁNYOS lesz: hiszen az elbocsátással kihessegetett
vizek zöme mind a talpunk alóli talajból
vétetett ki.
Mindkét hiba kiküszöbölhető
azonban.
Azzal az egyszerű fogással, hogy a Szürkevizet
nem is gyűjtjük egybe.
Ekkor ugyanis a háztartásonként előálló Szürkevíz mennyisége könnyűszerrel elszivárogtatható alkalmas közelségben, akár a kertes ingatlan alatti
talajba. (Miáltal a lokális vízforgalom
egyensúlya nem bomlik meg.) A talajba-szivárogtatás másik előnye az, hogy
az elszivárogtatandó Szürkevízben
levő maradék táplálék-anyag a talajt lakó mikroorganizmusok számára eleség, mely végfolyamatában a talaj
humusz-szintjét emeli. Vagyis ezen elrendezés a folyóba-eresztés utóhatásaival szemben
épp ellentétes: kedvező hatással bír a
bennünket éltető bioszférára.
Ezen elrendezés általánossá
válásával köszönthetne be az a korszak, midőn nem
kell majd rettegni a csatorna-csőtörések következményeitől, az éltető zápor
utóhatásaként nem kell intimitásba keveredjünk idegenek felbugyogó szarával,…
s legfeljebb múzeumi értékkel bírnak majd e rejtett vagy feltárt antik
csőkötegek, a távolabbi jövő turista-látogatói számára.
S természetesen eltűnne vele az ÖSSZES probléma amit a szennyvíztisztító-ipar
jelenleg generál.
|
De
addig is, melegen ajánlom mindenkinek azt a munkát, melyben a fentebb
érintett – ám itt távolról sem
kellőképp körülírt – részletek mind kimerítően taglalva vannak, s mely
egyben további gondolatokat is ébreszthet: Országh
József Vízönellátó honlapját[5], mely „szűk” 30 évnyi kutatásának bőséges
gyümölcse.
|
Dég, 2017. február 5 – augusztus 24. Fuggerth Endre
|
Nyomtatott
(és gondosan
revideált, szükség szerint bővített) |
[1]
A hazai Vízügyi szervek önelemzéseinek a kivonata: CSŐDBEN a
szennyvíztisztítás. https://szennyviztisztitas.blogspot.hu/2017/01/szennyviztisztito-telepek-eroltetett.html
[3]
Ez, persze, kémiailag evidens. Nem is ragoznám. Teszik azt a Környezetvédelmi kutatások égisze alatt:
[4]
A kitudódás jelenlegi mechanizmusa az, hogy információ-szoláltatási
kötelezettség bevallani: hány darab „meghibásodás” színesítette az adott
tisztítómű életét évente. (A 24/2013.
(V.29.) NFM rendelet 4. számú mellékletének 7. pontja alapján)
Így a Délpesti
büszkeség legutóbb közzétett évi rátája 3382 eset. (KÁRvíz 4. téma, „Műszaki adatok és információk” alatt.) Az esetek részletei,
súlyossága továbbra is bennfentes információ.
megjegyzés írása: (kattintson a linkre)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése