Pusztuljunk-e el a Művi-szennyvíztisztítás
környezeti ártalmaitól?
vagy Korrigáljuk a keletkezett károkat is, a Vízgazda-rendszerrel?
Ezek bizony MÉRGES írások. Szinte kivétel nélkül.
Ugyanakkor szakmailag
helytállóak
– megfogalmazásuk pedig ismeretterjesztői
szintű.
Hogy mindenkinek emészthető legyen.
Céljaikban:
Leleplezik a
művi-szennyvíztisztításból automatikusan fakadó problémák sokaságát. Melyeket
mind eltussolni igyekeznek. Mi több: a melléfogásaik korrigálási kísérleteit
ünnepekként tálalják be elénk.
Rámutatnak a
Környezetvédelem rákfenéjére: Ami ott ma zajlik, az a fentebbiek szolgalelkű
kiszolgálása, „Kutatásoknak” álcázva. Olyan tudás-színvonalon, mely hamvába-holttá
teszi a kémia eddigi eredményeit.
Illusztrálják azt az összefonódást, ami az ezekből rovásunkra
profitáló, monopol-helyzetű nagyvállalatok és lobbi-köreik, a rendeléseikre
bedolgozó „kutató”-brigádok és címzetes-testületek, valamint az egész
struktúrát büntető-ideológiailag megtámogató Jogrendszer között fennáll. Mely
utóbbi tótum-faktor e ránk-tukmált káoszból bármiféle kiutat (szankciók és büntetések terhe mellett)
kizár.
S mindezt azzal a szándékkal, hogy világossá tegyék:
Lenne kiút. VAN
MŰKÖDŐKÉPES MEGOLDÁS.
Régóta áhított következményekkel.
Amihez a társadalom
atomi-résztvevőitől mindössze 2 dolog szükséges:
1. Tudatos
szemléletváltás, a sorolt rációk mentén.
2. Elolvasni, megrágni,
s továbbgondolkodni a tartalmakon.
Eligazítás:
A
blog Olvasója – ha tatálomra hátrább lapoz – meglehetősen bonyolult tartalmakkal
szembesül, mely elriaszthatja. Holott nem ez a cél. Épp ellenkezőleg.
Bemutatni, hogy az „akadémiai” tudás
kóstolgatása nem a kevesek privilégiuma.
A
blog alábbi tartalmi-sorrendje úgy lett szerkesztve, hogy a könnyebb és könnyedebb
bevezető-jellegű írások egyben megalapozzák az odafigyelő olvasó számára a
továbblépést is. Ezek megrágott tartalmával felvértezve már emészthetőbb lesz
az elsőre esetleg ijesztően idegen, összetettebb későbbi mondandó is.
Merthogy
ezekben van sűrítetten mindaz a támpont, melyek ismeretében és birtokában az
olvasó immár nem ingadozó véleményt fog formálni a máshonnan-érkező
hírverésekkel szemben, hanem a tények biztos talaján állva lesz képes megítélni
azok állagát, természetét, mögöttes szándékait.
Igyekeztem
éppen ezért ezeket is „katedra-mentesen”
fogalmazni, hogy a megragadott új ismeret élményszerűen ivódhassék a tudatba.
Cikk
|
Téma
|
Szükséges Kémiai ismeretek
|
Hogyan függetleníthetjük magunkat a városi
vízellátástól és a szennyvízcsatorna hálózattól?
Lépések a klímaváltozás megfékezése felé
[Ez a FORRÁS. Országh József vegyész-professzor
honlapja.]
|
1
|
|
Az alap-problémák összefoglalása
|
0
|
|
* Really a Public Enemy?
|
Mi az ürülék szerepe?
Can Life on Earth be sustained without
our poop, on a LONG TERM ?
|
0
|
* On the Efficiency.of Wastewater-treatment
|
Számít-e hogy a vízbe szarunk?
Does it really matter where to do we eject our
droppings ?
Has it
anything to do with “Cleaning-efficiency”
?
|
0
|
Bevezető a Vízönellátó koncepciójához
|
0
|
|
Példabeszéd a szar üdvösségéről - s a megsemmisítése
bűneiről
|
1
|
|
Ingatlan-érték növelő-e a csatornázás?
|
0
|
|
Tömör teljes-körű át- és ki-tekintés
|
2
|
|
Országos-helyzet, önbevallás alapján
|
0
|
|
Az elfolyatott vizek kémiai minősége
|
2
|
|
Hatékonyabb lett-e bármi is a tisztítási-fronton?
|
1
|
|
Klímastratégiai nonszensz
Climate crisis: a Global address – “Dead serious”
|
1
|
|
Párizs borítékolható kudarca
Enviro-therapy: CO2 targeted „Project
alias: Digging”CO2 underground
|
3
|
|
a Pályázati mentsvárról
|
0
|
|
Egy beetetési kísérletről
|
1
|
|
Oktató-szándékú agymosás?
|
2
|
|
Pirula a görbe-tükörhöz
|
0
|
|
Bill Gates beszáll
|
0
|
|
Kirándulás az eutrofizációhoz
|
0
|
|
Szürkevíz a kiskertben
|
0
|
|
A fejünk felett lebegő bárdról
|
0
|
|
apróbb részletekről
|
1
|
|
Az ízekre-szedett „tudomány”
|
2
|
|
Az Írástudók Felelősségéről
|
0
|
|
A „környezetterhelés” terhelő szembesítése
|
1
|
|
A Pozíció-Hatalom-Tudás hármasáról
|
2
|
|
Az óra-átállítási mítosz kipukkasztása
|
0
|
|
Vízkár-események, s ami mögöttük van
|
1
|
|
Kártevő-szolgálati Mérnökképzés
|
3
|
|
A Kémiai Intelligencia Megroggyanása
|
3
|
|
A vészhelyzeti szem-behunyás dinamizmusáról
|
1
|
|
A Környezetvédelmi Törvény bírálata
|
1
|
|
Hamisak és Károsak. A
sehova-se vezető „bio-ocsú” választék
|
1
|
|
Következmény-csokor – szembesítésekkel.
(Tele meglepetésekkel.)
|
3
|
|
SALUTE Sanitation
|
0
|
|
TREND és REND: A működő
Káosz és a megfojtott Megoldás.
|
2
|
|
Ébresztő: a Meséből a
Valóságba Hajó – ha nem jó.
|
0
|
A
fentebbi írások kötetbe-foglalt megjelentetése (Szenny és Víz)
A mögöttes munka környezetvédelmi-szempontú
értékelése (3 db
egyesülettől)
Ugyanannak a munkának a Bírósági-elkaszálása
|
X
|
|
A
Jogrend lépései a Vízgazdai gyakorlati-megvalósításra (áttekintés)
|
0
|
|
Az alábbi 4 tétel egy jó-szándékú
kezdeményezés félrefutása
|
||
Tudás
és Tudós. Hogy érzékelhessük a különbséget.
|
3
|
|
Dőlő
Bálvány Vizsgálatok – noszogató felkérésre
|
3
|
|
Darvas
Béla attitűdjei – avagy „A Ketrecharcos”
|
1
|
|
Ökológiai
„intermezzo” a Vízgazdánál? – Kis-vizit a szellemi szemétgyártóknál
|
3
|
megjegyzés írása: (kattintson a linkre)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése